lehetőség

Az átütő siker

Van egy jó, és egy rossz hírem ezzel kapcsolatban.veroxybd.com

Jó hír az, hogy ha elkezdesz foglalkozni a problémával, ami zavar, feszít, akkor máris óriási lépést tettél az eredmény elérése felé! Ez nem vicc, komolyan gondolom. Mindig mondom a klienseimnek, hogy nagy tisztelőjük vagyok, mert azzal, hogy megkerestek, bátran felvállalták, hogy van valami, amit segítséggel szeretnének jobbá tenni az életükben. Azt vallom, hogy ez az első, és egyben legfontosabb lépés a változás felé, ezért én nagyra becsülöm.

Nem lehetne inkább, hogy te kicsit elmondod nekem, mi bánt, aztán mi közösen kicsit foglalkozunk vele, és aztán már hipp-hopp, meg is van az átütő eredmény? Amivel minden megváltozik, és nyilvánvalóan eszményien jó irányba. Anélkül, hogy közben valójában bármi is igazán változna.

 

Hát többek között azért nem, mert ahogyan már Einstein is megmondta:

einstein

Ő igen okos ember volt, tudta, miről beszél. Tehát egy kialakult jelenségnek több oka közül az egyik a gondolkodási szokásaidban keresendő! Wááá, ez meglepő fordulat, ugye? Ahhoz pedig, hogy a gondolkodásmódod változzon, idő kell. Ez a rossz hírem. Hiszen gondolj csak bele, hány kitartó év eredménye, hogy most úgy gondolkodsz, ahogy!

Illetve még azért sem lehet hipp-hopp eredményt elérni, mert ahogy egy természetgyógyász barátnőmtől hallottam régebben, ha egy betegség 2 év alatt alakult ki, akkor a maradandó gyógyuláshoz annak legalább a fele szükséges. Mert nem csak a tünetet akarjuk megszüntetni, hanem a kiváltó okot! Életmódváltás, megfelelő készítmények, kezelések, és nem utolsó sorban más gondolkodási mód! Lássuk be, ez így fair. Az esetek nagy részében nem csak úgy beléd költözött a kórság. Ahhoz te is kellettél. Például nem volt elég vitamin a szervezetedben, csak épp a tegnap este nem vetted fel a pulóvert a hűvös éjszakán, csak épp 10 éve szívsz el napi egy doboz cigarettát… A lelki oldalról pedig: már régen el kellett volna költöznöd otthonról, de hát olyan kényelmes; már 1 éve bepisil a gyerek, de hát ez a „korával jár”; jó ideje utálsz bejárni a munkahelyedre, de hát dolgozni csak kell valahol…

Minden megjelenő tüneted mögött – legyen az az egészségedet-, párkapcsolatodat-, munkádat-, anyagi helyzetedet-, önbizalmadat-, stb. érintő, áll minimum egy lelki- és egy gondolkodásmódunkról szóló ok. De ne szaladjunk ennyire előre, ez egy másik bejegyzés témája.

Na, de milyen változásra? A te változásodra, és nem a párodéra, a gyerekedére, egyszóval nem a környezetedére. A környezeted változása csak következménye a te változásodnak. Te változol, és láss csodát, a környezeted is változni fog. És nem azért, mert te megkérted őket erre. Egyszerűen, mert ekkora hatása van annak, ha elköteleződsz a saját magad változása mellett. Amellett, hogy a saját részedet te igen is jobban fogod csinálni. És ezért – ha nem is mindent, de – nagyon sok mindent hajlandó vagy megtenni.

Például kialakítani egy olyan személyiséget, amely könnyedén ér el sikereket, mert rendelkezik az elérésükhöz szükséges tulajdonságokkal.

kapu6Mind a hét tulajdonság szükséges a sikerhez?

Minél több van meg belőle, annál jobb. Sokszor menet közben kialakulnak a hiányzók. Tiszta haszon már ez is.

 

Az átütő siker elérésének első, legfontosabb feltétele annak beismerése, hogy valami nem kerek. Ez fontos, de nem elégséges. Következő lépés: Merj segítséget kérni!

Beszéltem a sikerhez szintén szükséges változásról, ami gyakorlatilag nálad van, benned megy végbe, ahogy elindulsz és kitartasz a siker felé vezető úton.

És végül bemutattam azt a 7 fontos tulajdonságot, ami segít téged abban, hogy elérd, amit szeretnél.

Tudj meg többet a megoldás felé vezető út lehetőségeiről, és a módszerekről, amivel dolgozom!

Tetszett ez az írás? Oszd meg ismerőseiddel!
Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn

2 hozzászólás ehhez: Az átütő siker

  • Simon Ferenc  üzenete:

    Gratulálok a honlaphoz, nagyon klassz lett!
    Sok sikert és látogatót.

    • Varga Marianna  üzenete:

      Köszönöm szépen, Feri!

Hagyjon üzenetet!

Ezeket a HTMl tag-eket és attribútumokat használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Az időlimit lejárt, töltsd újra a CAPTCHA-t!