Önmegvalósításod kulcsa a munka

Bejegyzés megosztása

Nem ritka, hogy sikeres sportolói karrier mellett valaki a civil életben is remekül helyt áll, hivatása összekapcsolódik a sportban megélt és megtapasztalt élményekkel.

Sokat lehet tanulni az ilyen életutakból. Most két sportoló és cégalapító gondolatai lesznek segítségemre a munka,  siker, kudarc témákban. Kívánom, hogy ki tudd venni belőle azokat, amik a te életed, hivatásod szempontjából fontosak lehetnek.

Paján Viktor és Bánhidy András vízilabdázók anno megalapították a Sportalkímia Kft-t. Hogyan kapcsolódik a sport és a céges tapasztalat egymáshoz? Erről is szól az alábbi írás.

Könyvükről, mely szintén a Sportalkímia címet viseli, így mesélnek a szerzők.

“Ezt a könyvet a kíváncsiság szülte. Az a fajta érdeklődés, amellyel a győztes sportolók gondolkodásmódját, sikerét próbáljuk megfejteni. Hat Olimpiai és Világbajnok, (Kőbán Rita, Igaly Diána, Benedek Tibor, Erdei Zsolt, Varga Zsolt, Kozmann György), egy sikeres paralimpikon erőemelő (Sas Sándor), és Magyarország egyik legelismertebb sportpszichológusa (Imre Tóvári Zsuzsanna) beavat minket a rejtélybe, hogy hogyan lehetünk hosszútávon sikeresek sportban, munkában, magánéletben.

sportalkimiaBajnokaink a sikerről, a csúcsra érés lépéseiről, a kudarcok leküzdéséről, a csapatmunka rejtelmeiről, önismeretről és önfejlesztésről, és végül a harmonikus élet megteremtésének lehetőségéről, nemcsak a sport nyelvén, és mindenki számára érthetően, eddig soha nem tapasztalt nyíltsággal, őszinteséggel nyilatkoznak.

A könyv által nagyon jól megismerhetjük Sportikonjainkat, akik rendszerezett, mégis élvezetes módon adnak tanácsokat az olvasónak, – megélt élettapasztalataikból merítve -, hogy hogyan válhat bárki életének bajnokává. Egy magával ragadóan őszinte könyv szülőknek és gyermekeknek, sportolóknak és edzőknek, vezetőknek és üzletembereknek, fiataloknak és időseknek egyaránt.

Az olvasó nem riportokat, hanem életszerű tanácsokat kap, hiteles emberektől, amely tudást ő maga is pozitív eredményekkel kamatoztathatja saját életében, munkájában és emberi kapcsolataiban. A könyv célja: Az egyéni célmegvalósításhoz szükséges attitűdök, hozzáállás fejlesztés.”

fokuszAndrás szerint az egyik óriási különbség az átlagember és egy sportoló munkához való hozzáállásában az, hogy ők kizárólag egy dologra, egy ötlet megvalósítására fókuszálnak, míg a többiek figyelme szétszóródik a sok ötlet közt.

A sikeres sportolók, mondja, szeretik, amit csinálnak, önmegvalósításnak élik meg. Így mindenkinek azt tanácsolja, keresse meg mindenki azt, amit igazán szívvel végez.

Az eredményért a sportolók készek fájdalmat, lemondást, és sok ás áldozatot hozni, mindent egy lapra tesznek fel.

Vajon neked mit ér meg a sikered, kedves Olvasó?

Andás csak azzal foglalkozik, ami segíti a célja elérését, az élete minden területén legyen is ez. Nagyon megszűri, mi az, amit beenged az életébe.

Jól tűri a kudarcot, mert tudja, hogy utána jön a siker, ha mindent beletesz, ami tőle telik és még egy kicsit többet is. Sok ember feladja az első pofon után.

Könnyebb úgy, ha tudod, mi a célod, és mit vagy kész feladni érte.

Az edzés számára is kemény munka, de mindig talált olyat, ami túllendítette a holtponton. Képes volt hatalmas mentális erőt kreálni magában. Pl. amikor már nagyon fájt az izma, azt képzelte, hogy most valahonnan olyan hatalmas energiát kap, ami segíti feloldódni ezt a fájdalmat. Ilyenkor úszta a legjobb időket.

grafikonA megfeszülés és ellazulás harmóniájában van szerinte a siker kulcsa. Amikor meg kell feszülni, ne akarj lazítani, és amikor lazítani kell, ne akarj megfeszülni. Aki nem tud igazán ellazulni, az nem tud igazán megfeszülni sem, és fordítva.

Viktor elmeséli, hogy amikor cégeknél tart tréninget, mindig felmerül a motiváció kérdése. Szinte kivétel nélkül azt mondják a dolgozók, hogy őket pénzzel lehet motiválni. Viktor szerint ez a fajta motiváló erő hamar kimerül. Sokszor nem nevetnek, és nem figyelnek csak azért, mert a vezetőjük, aki őket a tréningre küldte, sokkal többet keres náluk.

Ahogy az is gyakori jelenség, hogy el sem tudják képzelni, hogy élvezni is lehet a munkát. Pedig Viktor szerint, ha nem élvezed, amit csinálsz, az hamar rossz munkává válik. Így vált mára a munka szó pejoratív, negatív értelművé.

Csak rajtad múlik, minek látod a jelen helyzetedet. Kevés pénzű muszáj munkának, vagy lehetőségnek, hogy felmérd, hol tartasz most a fejlődésedben.

sefAz energia, amit a cselekedeteidbe teszel, tovább adódik. Ha szeretettel kelsz fel hajnalban kenyeret sütni, és boldog vagy attól, hány ember eszi majd örömmel, akkor jó alapot teremtettél ahhoz, hogy mások is megbecsüljék, amit teszel.

Tudnod kell élvezni a fájdalmat is, amikor a célodért mész, különben nem jutsz előrébb, mint ahol most vagy.

Nagy célokat érdemes kitűzni, pozitív hozzáállással, és akkor a siker igazi önbizalmat ad majd. Ami után jöhet az újabb, még nagyobb cél. Ez visz előre az életben, ez tesz különbbé téged az átlagostól.

András

Az igaz rend bent van és nem kint. Mindent te teremtesz. Ha meglátod a kudarcban a lehetőséget, felépítheted az örömteli életedet. A munkáddal nyomot kell hagynod magad után a világban.

Egyetlen kérdésre keress választ: Valóban ez az a munka, ami teljes mértékben boldoggá tesz?

Viktor

Életünk két fő területe a család és a munka. Minden mást is akkor tudunk értékelni, ha sikeresek vagyunk ezen a két területen. A munka területén a fejlődésed egyértelműen kiderül a fizetésedből és az elért sikereidből. A munkát és a hozzáállásodat te választod meg.

Forrás: Mái Attila interjúja a két sportolóval.

Szeretettel:

Marianna

Maradjunk kapcsolatban! Az aktualitásokért iratkozz fel a hírlevélre!

Kövess itt is

Figyelmedbe ajánlom az alábbi felületeket is:

Legutóbbi bejegyzések

A problémák természete

Hajlamosak vagyunk címkéket aggasztani dolgokra, különösen, ami az elképzeléseinktől eltérőket illeti. Várunk valamit, nem úgy alakul, és máris gigantikus probléma

A dolgozó ember lehet boldog is

Hogyan lát minket felnőtteket a tini generáció a munka-hivatás terén? Te szoktál beszélgetni tinikkel? Tudod, hogyan gondolnak ránk, felnőttekre? Mit

Ezek is érdekelhetnek