Bejegyzés megosztása

Húsvét, a feltámadt értelem. Ezt olvastam az imént az Angyal című könyvben, amit annyira szeretek. Minden sora elgondolkodtató. Ezért meg is hívlak egy kis belső párbeszédre, amihez hozok most egy ötletet.

Nem tudom, neked mit jelent a húsvét Mit ad most, és mit adott jó pár évvel ezelőtt, amikor még gyerek voltál. Most nem oda akarok kilyukadni, hogy mennyire más volt gyerekként… hanem, hogy hová leszünk a hagyományaink/szokásaink ápolása nélkül.

 

A hagyományaink

Azért szeretek kicsit elkalandozni a régi korok felé, mert emlékeztet, mennyire megvolt az élet természetes ritmusa, a dolgos és a kivételes napok igazi ünnepként való megélésének aránya. Nehezebb idők voltak, mondják, és bizonyos szempontból így is volt. A szükség több együttműködésre, és….. ünneplésre hívta az embert.

Szembe jött ez a cikk, amiből felsejlett, hogy is volt ez a nagyszüleim, dédszüleim életében. Nekem tetszett. Hátha neked is fog.

 

A húsvéti – könnyed önismeretre hívó – ötleteim

Talán már megszokhattad tőlem, hogy mindenről (is) az önmagunk mélyebb megismerésének a lehetősége jut eszembe. Annyira szép és színes és érdekes az ember, mint a környezet, ami körülveszi. Minél többet ismerünk meg magunkból, annál teljesebb és gazdagabb lehet az életünk, a mindennapjaink.

Mert amikor rájövök, szemben azzal, amit gyerekként próbáltak elhitetni velünk, hogy másoktól függ a jól létünk, mennyire hatalmas lehetőségünk van az életünket a saját kezünkbe venni, és irányítani!

Nézzük hát az ötletet, amivel beljebb kerülhetünk önmagunk megismeréséhez és megértéséhez.

 

A katolikus kultúrkörben Jézus keresztre feszítése és eltemetése után húsvét hozta a feltámadást!

Fordítsuk le magunkra ezt a két eseményt.

Milyen szituációkban „feszítettek keresztre”, vagy feszítetted magadat keresztre? Kik azok, akik nem láttak, vagy nem méltányoltak teljes valódban? És mi volt az a helyzet, amiben te magadat nem láttad  a teljes fényedben, a teljes ragyogásodban?

A feltámadás kapcsán nézd meg, melyik az a részed, ami nagyon szeretne már megmutatkozni, melyik az, ami meg akar születni? Aminek értéke van, és szeretné már, hogy ha látszana a világban!

Milyen kreatív ötletek jutnak eszedbe, hogy megmutasd ezt a részedet?

Mit és hogyan mondanál magadnak és másoknak, hogy ez kiderüljön, napvilágra kerüljön?

 

Hú, nagyon izgalmas, ugye?

Annyira örülnék, ha megosztanád velem a válaszaidat! Az email címem: marianna@sajatutadon.hu

 

Legyen csodás a húsvétod! 🐰🐣

Az önismereti kérdések mellé csempéssz bele vidám és játékos pillanatokat is!

 

Szeretettel,

Marianna

 

Kövess itt is

Figyelmedbe ajánlom az alábbi felületeket is:

Legutóbbi bejegyzések

A feltámadt értelem

Húsvét, a feltámadt értelem. Ezt olvastam az imént az Angyal című könyvben, amit annyira szeretek. Minden sora elgondolkodtató. Ezért meg

Ezek is érdekelhetnek

Újév, tiszta lap

Január első felében járunk, még friss, ropogós az újév hangulata… Olyan izgalmas, mint egy tiszta fehér lap… amire bármit írhatunk!