Bővebben a mentorálásról,

valamint jelentkezés egyéni mentorálásra

A mentorálás során az általad megfogalmazott célon dolgozunk, közben az önismereted mélyül és látásmódod formálódik.

Mindig egy folyamatra „szerződünk”, és a megoldásig megyünk. Én nem találkoztam még olyan esettel, ami egyetlen alkalommal megoldódott volna. De nyitott vagyok erre a lehetőségre is. Nem húzom az idődet, nekem az a jó, ha lendületesen és eredményesen haladunk.

A beszélgetés mellett én legtöbbször adok otthoni feladatokat is, abból a tapasztalásból kiindulva, hogy akkor változnak a dolgok, ha foglalkozol velük. A találkozásaink közt a saját életedben fogsz tudni gyakorolni, a kapott feladatok elvégzésével.

Bevált gyakorlat szerint kéthetente találkozunk. Ez elegendő idő az elhangzottak feldolgozására, beépülésére és a feladatok elvégzésére is.

Izgalmas, kalandos utazás ez. Sok nevetéssel és néha akár könnyekkel. Egy biztos: más ember leszel a végén, mint amikor elkezdtük a folyamatot. Ha ez nem így lenne, ha nem történne fejlődés, változás, visszafizetem a pénzedet. Nekem a te fejlődésed az eredmény.

Az egyéni mentorálás során ajánlani szoktam

a Belső gyerek utazást, amikor ezt látom célravezetőnek.

Mi ez a módszer?

A felnőtt életedre hatással lévő gyerekkori sérülések feldolgozása, vezetett meditációban, személyes találkozó keretében. Lezárásként egy héten belül megnézzük a hatást, egyéni on-line konzultáció kertében.

Mi történik itt?

A vezetett meditáció során végig tudatodnál vagy, csak mélyen a belső világodba kalauzollak, ahol megtalálható a sérülés forrása. Egy héten belül konzultálunk az élmények feldolgozásáról.

Mennyi ideig tart egy alkalom?

A belső gyerek utazás 3 óra, és a találkozót követő egy hónapon belül félórás online konzultáció .

Hány alkalom szükséges?

Tapasztalataim szerint egy probléma feldolgozására elegendő egy-két találkozás.

Várható eredmény:

A mély belső munka hatására elindul a feldolgozási folyamat, a sérülések negatív hatása megszűnik a mindennapokban.

Szintén a személyes szolgáltatások közt igénybe vehető

a „Tükröm-tükröm” – Egyéni portfólió készítése

Mi ez?

Az önbizalmad növelését, önbecsülésed helyreállítását célzó folyamat. Ideális eszköz pozitív énképed kialakításához, hogy bátran és magabiztosan járj a Saját utadon.

Mi történik itt?

Beszélgetések keretében feltérképezzük az erősségeidet. Profi fotók készülnek rólad. A fotózás után két héttel legalább 5 kidolgozott fotót adunk át neked. A folyamat során mindvégig lehetőséged van elérni engem (online kapcsolattartás).

Mennyi ideig tart egy alkalom?

Egy beszélgetés 2 óra. A fotózás 1,5 óra.

Hány alkalom szükséges?

A beszélgetések száma 3-4, közben online kapcsolattartás, a fotók készítése egyetlen alkalom.

Várható eredmény:

A te egyedi, modern, látványos névjegykártyád, hogy magabiztosan állhass a jövőbeli helyzeteid elé. Hat hét alatt készül egy esszé és egy fotósorozat rólad, hogy megismerd és megmutasd magad a világnak

Jelentkezés egyéni mentorálásra

Esemény

Foglalás

Katalógus