…de hogyan kezdjem el? Mi a következő lépés? Egyáltalán képes vagyok váltani?”
Ismerős a helyzet?
Lehet, hogy most épp úgy olvasod ezeket a sorokat, hogy az egyik részed még benne van a napok rutinjában. Azokban a rutinokban, amik már nem esnek jól. Megszoktad, és a környezeted is ezekkel együtt ismer.
A másik részed viszont már régóta duruzsol a füledbe… „ennél több van benned!”… és szeretne már továbblépni, de nem tudja, merre induljon, mit tegyen.
És lehet, hogy úgy érzed, ha még egyszer valaki azt mondja, hogy „csak indulj el”, akkor sikítani fogsz.
Néha egyszerűen túl sok minden van…
Túl sok gondolat, túl sok nyomasztó kérdés, túl sok megoldandó helyzet, amik miatt az IGAZI lépés elmarad. Helyette megy a belső monológ:„mi lett volna, ha…”, és a „bárcsak tudnám, mit akarok”, illetve a „de mit kell tennem”. Egyik vagy akár több is ezekből minden kliensemnél előkerül.
Zoli, amikor megkeresett, azt már tudta, mit szeretne. Annyira régóta szerette volna megvalósítani egy anno hobbinak indult álmát, ám annyi mindent csinált előtte, helyette, hogy ez a vágy csak a sor végén kullogott. Aztán eljött az életében egy kerek születésnap, és amikor onnan visszanézett az elmúlt éveire, majd előre a még következőkre, pontosan tudta, nem akar további plusz köröket, kifogásokat. Eljött az Ő ideje. Az álma muszáj, hogy valóra váljon.
De azt nem tudta pontosan, mi kell ahhoz, hogy tényleg el is induljon. Egyszer volt benne lelkesedés, és ezernyi kérdés.
A környezet számára Zoli nem úgy festett, mint akinek nehézségei vannak. Sőt. Volt munkája, amit kreatívan végzett, humora, barátai, kedvese… és mégis… valahol középen ácsorgott. A szívében némi szomorúság. Amiről rajta kívül senki más nem tudott. Valami hiányzott. Elakadt.
„Bizonytalan, kétségekkel teli, kissé elkeseredett, de sóvárgó állapotban éreztem magam, kissé ködös jövőképpel.” Ezt mesélte az induláskori állapotáról.
Ismerős a helyzet?
Ez nem egy szokatlan kép. És nem is reménytelen. Kissé kuszának tűnhet, de segítséggel túl lehet lendülni rajta!
A változás
Zolival 12 hetet dolgoztunk együtt. Nem volt varázslás, és tuti recept sem.
De voltak kérdések, amiket talán soha senki nem tett még fel neki.
Voltak válaszok, amiket csak ő tudott kimondani — magának, és nekem, aki a helyén kezelte ezeket.
Voltak könnyek és sok nevetés is.
Voltak gyakorlatok és kihívások, amik formálták őt, és amik alakították a jövőképét.
És volt egy pillanat, amikor a dolgok beindultak. Méghozzá ezerrel. Olyan elementáris erővel kerítette hatalmába a tettvágy, hogy aludni is alig tudott.
„Több önbizalmam lett. Elindultam egy régóta halogatott úton. A döntés ereje beindította a cselekvéseimet.”
Most ott tart, hogy már nem kérdés, merre tovább, és hogy akarja-e, hogy nagyra nőjön a dédelgetett projektje, hogy mások is örömüket leljék benne.
Mert az igazi álmok sosem öncélúak.
„Végre elindultam egy olyan úton, amit régóta szerettem volna már járni. Bízni abban, hogy nem érhet kudarc.”
Az elindulás mellett más eredménye is lett a folyamatnak.
„Több önbizalmam lett… Tisztábban látom az életemet… Mélyebb kapcsolatba kerültem önmagammal… Tudatosabbá váltam a döntéseimben.”
Az a 3 szó, amivel jellemezte a 12 hetet, a következők: „lelkesítő, mélyreható, felemelő”. Mert bizony jártunk mindenfelé: fönt és lent, hiszen gyökerek nélkül nem lehet repülni. Ami visszahúz minket, az nem hagy szárnyalni sem. Ezért fontos egyszerre gyomlálni és ültetni. Felismerni és átírni a régi mintákat, félelmeket, sérüléseket. És nyitni az új felé, megalapozott, reális önismerettel, megerősített önbizalommal.
Így érdemes.
Kíváncsi voltam, miben segített Zolinak az én közreműködésem. Megtisztelőek a válaszai.
„Támogatást kaptam, amikor elbizonytalanodtam…
Megértést és elfogadást éreztem tőled…
A jelenléted biztonságot adott, hogy megnyíljak…
Konkrét, megvalósítható lépésekhez jutottam…
Inspiráltál arra, hogy merjek nagyot álmodni…
Elindítottál egy úton, amin most már tudok haladni…
Ötleteket adtál.”
Ez a történet nem csak róla szól.
Ez rólad is szól.
Lehet, épp te vagy most ott, ahol ő volt akkor.
Üzenet
Arra kértem, hangolódjon rád, aki most olvasod ezt a blogot, és meglehet, hasonlóan éred magadat. Kértem, fogalmazzon meg egy üzenetet neked. Mintha jó barátok lennétek és beszélgetnétek.
„Bármiben akadtál el a saját életeddel kapcsolatban, Marianna hihetetlen közvetlenségével, figyelmével, szaktudásával rá fog vezetni Téged, hogyan emelkedj felül a problémáidon. Mindezt a lehető legkönnyedebben játékosan, tele szeretettel.”
És most…?
Ha van egy álmod …, ha van egy ügyed …, amit szívesen megosztanál másokkal…
Ha érzed, hogy jönne már valami más… ha csak egy szál kíváncsiság is van benned, mi lehetne az életedben… ha mernéd, ha elhinnéd…
Akkor meghívlak egy rövid, 20 perces online beszélgetésre. Semmi kötelező, semmi erőltetett.
Csak megnézzük, mit lehetne kezdeni azzal a sok „nem tudom”-mal.
Lehet, hogy ebből lesz az első „most már tudom”.
Ha megérint a levelem, kérlek, írj nekem egy levelet! (marianna@sajatutadon.hu)
Én itt vagyok. És örömmel várom a megkeresésedet.
Mert hiszek benned.
Szeretettel,
Marianna
