Bejegyzés megosztása

Tizenegynéhány éve még lelkesen vettem részt magam is kábítószer ellenes kampányokban! Persze ott sem a valami ellen volt a cél, hanem az, hogy megmutassuk, milyen klassz dolog egészségesen élni, testben és lélekben.

Ingyen betépni – ez a címe annak a könyvnek, ami egy sor alternatív megoldást kínál fel annak a hatásnak eléréséért, amire valójában az vágyik, aki drogozni kezd.

Ha már egészség, eszembe jut, hogy nagy ritkán előfordulok szűrővizsgálatokon. Elgondolkodtam ezen. Miközben jól érzem magam, az orvosok mégis elküldenek szűrővizsgálatra, nehogy baj legyen.

Ettől kész vagyok. Mert miről is szól ez? Félj, és majd mi megvédünk. Hosszú évek alatt kondicionáltak minket erre. Jobb félni, mint megijedni. Hát, szerintem sem félni, sem megijedni nem jó.

Valamiért vagy valami ellen – a szűrővizsgálatok

Azért bevallom, én is járok még pár szűrővizsgálatra. Ha teljes bizonyosság lenne bennem az egészségemet illetően, nem járnék egyre sem. Egyébként van olyan kötelező szűrésfajta, amin 20 éve nem voltam. Mert meg sem fordul a fejemben, hogy „baj” lehet. És bízom benne, hogy egyre nagyobb hit és bizonyosság születik bennem, hogy velem alapvetően minden rendben van. A testem szuper precíziós műszerként jelez, ha nem így van, és azt a jelzést komolyan veszem.

Saját eset

fogNemrégiben érzékeny lett az egyik fogam. Vettem is gyorsan egy megfelelő fogkrémet, hátha az megoldja. Már biztosan te is sejted, hogy nem oldotta meg. Szóval elmentem fogorvoshoz, most nem húztam sokáig. Sajnos tudom, milyen, ha túl sokáig várok egy fogas kérdéssel. Az első magán fogorvosnál, ahová nagy hirtelen bejelentkeztem, azt mondták, nagy a baj, és rögtön utána, hogy nem tudják, hogy is oldják meg, és persze elég drága is lesz. No, ez ebben a formában nem keltett bennem bizalmat. Így felhívtam a régi fogorvosomat vidéken, elküldtem a röntgenfelvételt, nem sokkal később pedig már a székében ültem. Határozott magabiztossággal nézte meg a fogam, majd a felvételt, elmondta, mit fog csinálni, és rögtön meg is oldotta a fogas kérdésemet. Addigra már nem is fájt egyébként, Biztosan ismered ezt: mire odaérsz a fogorvoshoz, már nem is fáj. A fogorvosom nem ijedt meg a problémától, elmondása szerint az adrenalin szintje sem ment fel ettől a helyzettől. Olyan nyugalmat, tudást sugall a jelenléte, hogy kész vagyok 200 km-t utazni hozzá. Az ő hozzáállása az, amit érezni szeretnék, amikor „helyzet” van. „Oké látom a problémát, nyugi, megoldjuk.”

pipaAmit igazán szívesen hallanék tünetmentesen

Nem vetem el az elővigyázatosságot, vagyis a szűrővizsgálatokat. Azt, ahogyan sok helyen erről beszélnek, azt már nem szeretem. Mennyivel másképp hangozna ez egy orvos szájából: Kedves Varga Marianna! Ön olyan egészséges, hogy azt nem is gondolná! Hogy ezt bebizonyítsuk Önnek, készítünk egy felvételt. Így már Ön is tudni fogja, minden rendben. MINDEN RENDBEN!

Amikor csak pihenésre van szükség

Hát nem csodálatos? Számtalan sejtünk, szervünk teszi a dolgát, miközben egy tünet tombol bennünk. Most már mindig erre fogok gondolni, mikor évente egyszer ágynak esek valami megfázásos dolog miatt (ami mellesleg kényszerpihenő, mert nem tudok időben kikapcsolni magamtól.) Szóval fekszem otthon, fújom az orrom, lázas vagyok, stb., miközben a testem sokkal inkább jól van, mint hogy beteg! Épp csak pihennem kell. Kikapcsolni. Nem csak kis betegségekre igaz az, hogy a test nagyobb része közben egészséges. Ha nem így lenne, nem lennének a megmagyarázhatatlan gyógyulási történetek. Jó volna, ha erről is beszélne minden orvos, amikor „beteget” kezel.

A pozitív elvárás és a cselekvés fontos

A másik „kedvencem”: miszerint az idő előrehaladtával felütik a fejüket bizonyos tünetek, ami sokak szerint teljesen normális. Álljunk meg egy pillanatra! Az a normális, hogy egészségesek vagyunk! És ha nem tápláljuk, kényeztetjük, méregtelenítjük a testünket, lelkünket időről időre, akkor bizony nem számíthatunk 120 évig a makk egészségre.

Szóval van nekünk Magyarországon egy hatalmas egészségügyünk, ami kiszűri és kezeli a betegségeket. Miért nem betegségügy? Nem én vagyok az első, aki ezt kérdezem. Közben nem vagyok ám ilyen sarkos ebben. Le a kalappal, mekkora erőfeszítéseket tesznek, harcolnak a beteg egészségéért. Legjobban a mentősöket, sürgősségi orvosokat csodálom. Mert ha baleset van, vagy hirtelen történés, máris ott terem a segítség, a fejlett orvostudomány eszközeivel. Minden tiszteletem az övék.

happy3De más esetekben, kérem, feltételezzék rólam, hogy egészségem kicsattanó, és segítsék tanácsokkal, hogy ez így is maradjon. Legyünk partnerek az egészség oldalán. Mert bizony én legalább 99 éves korig fogok élni!

Mert úgy döntöttem. És mindent meg is teszek érte.

Ha valamiért, akkor az egészségért érdemes erőfeszítéseket tenni. Az egészségért, ami természetes adottságunk. Amíg vigyázunk rá.

A lélek egészsége lesz a következő írásom témája.

Szeretettel,

Marianna

Maradjunk kapcsolatban! Az aktualitásokért iratkozz fel a hírlevélre!

Kövess itt is

Figyelmedbe ajánlom az alábbi felületeket is:

Legutóbbi bejegyzések

Ha nyár, akkor…

Te mivel folytatnád a címben elkezdett mondatot? Valami azt súgja, sokan azt mondanák: „Ha nyár, akkor pihenés!” Teljesen meg is

Ezek is érdekelhetnek