vagyok, mentálhigiénés szakember, tréner, mentor és családállító.
Lebeszélhetetlenül hiszem, hogy minden ember jó valamiben és saját küldetésemnek érzem, hogy annak, aki utána akar járni, segítsek megtalálni, mi az.
A mottóm, ami egyben a hitvallásom is:
„Soha nem késő azzá válni, aki lehetnél.”
Gyerekkorom óta az emberek érdekelnek. Mindig is kíváncsi voltam, mi lelkesíti őket, mitől félnek, mi viszi előre és tartja vissza őket. Utólag jól látom, hogy ez kijelölte a hivatásomat. De ez koránt sem azonnal vált nyilvánvalóvá.
A pályaválasztás idején én is, mint sokan mások, csak tipródtam, merre induljak. Őszintén szólva, fogalmam sem volt, mi az, ami nekem való. Nem jöttek útbaigazító tanácsok otthonról és a tanáraimtól sem. Teljesen egyedül maradtam ezzel a sorsdöntő kérdéssel.
Elkezdtem figyelni a körülöttem élő felnőtteket. Így más ötlet híján az első szakmámat anyai mintára választottam. Védőnő lettem, mert azt láttam, hogy Anyukám elér az emberek szívéhez. Imádták a gondozottjai. Mivel kiskoromtól különleges érzékkel figyeltem fel mások ki nem mondott problémáira, gondoltam, az én utam is a védőnői hivatás felé van. Nem így lett. És bár két nagy nyeresége is lett ennek a kezdeti időszaknak, elhagytam ezt a pályát és sosem hiányzott többé. Az egyik, amiben lubickoltam ebben az időben, hogy emberekkel beszélgettem nap mint nap. Megtapasztaltam, hogy pusztán a jelenlétemmel és a figyelmemmel milyen sokat tudok segíteni az embereknek. A másik fontos elem akkor vált nyilvánvalóvá, amikor középiskolába kértem át magam a korábbi körzetekből. Itt egészséggel kapcsolatos csoportos foglalkozásokat tartottam. Szerelembe estem a csoport közegével. Megtapasztaltam ennek a közegnek az összes jótékony hatását. A csoport sokkal többet adhat az egyes embernek, mint amire magától képes eljutni!
Ezen a ponton vettem kezembe a szakmai pályafutásom alakítását. A második diplomám már tudatos választás volt, melyet szívből jövő hívás indított. Mentálhigiénés szakember lettem. Sosem felejtem el, hogy egy eleve vesztesnek beállított felvételi helyzetből hogyan kerültem be a lehetséges szűk létszámú első évfolyamba. Ez az irány annyira az enyém volt, hogy hat lóval sem tudtak volna visszatartani tőle. Óriási fordulat volt, és utólag is felbecsülhetetlenül értékesnek látom, hogy 3 éven át csak olyanokat tanultam, ami engem érdekel, ami az emberekkel való foglalkozás nélkülözhetetlen kellékeit adja. Remek tanáraim voltak, és csupa izgalmas önismereti és szakmai tantárgyam volt. Épp ezért nem is voltak rossz jegyeim. Életemben először imádtam tanulni, hiszen minden szó közelebb vitt ahhoz, ami érdekelt.
Ez a pár év több, ma is megszívlelendő tanulságot adott nekem a hivatás megtalálásához, vagy más szóval pályaválasztáshoz, karriertervezéshez. Erről készítettem egy hanganyagot, amit szívből ajánlok neked. A szívből jövő hivatás a címe.
A tanulás iránti szomjúságom újabb területek felé vitt. A lélek megismerésének egy mélyebb szintjét családállítóként lettem képes elérni. Az egyenrangú felekkel való kommunikálást a mediátori tanulmányaim során sajátítottam el. Trénerként a csoportdinamika és a hatástöbbszörözés varázserejét tanultam meg használni.
Életem végéig tanulni fogok. Mert bár első éveimben poroszos stílussal majdnem elvették a kedvem az iskolákban, felnőttként nagy szerencsém volt, hogy hamar kapcsolatba kerültem azzal, ami engem mindig is lelkesített: az emberek működésének megismerésével.
Amikor ez a pillanat eljön, eltűnik az ellenállás, sőt, plusz ajándékként megtalálod azokat az embereket, iskolákat, ahol segítenek, hogy minél többet megtudj abból, ami téged annyira érdekel. Arra biztatlak téged is, hogy mélyedj el benne, válj szakértőjévé a témádnak. Találd meg benne a saját egyéni hangod.
Természetes, hogy akkor szavazol nekem bizalmat, ha szimpatikus vagyok neked, és ha megbizonyosodsz róla, hogy értem a dolgom. Én is így lennék ezzel.
+ 1 tippem: Bízz a megérzésedben!
Több mint 20 éve foglalkozom önismerettel, és használok különböző eszközöket magam és mások támogatására.
Végzettségeim szerint védőnő, mentálhigiénés szakember, családállító, tréner és mediátor vagyok. Ezen felül tanultam művészetterápiát, és más izgalmas, emberismerettel foglalkozó módszert. Ezek adnak egy széles palettát az eszközökből, amiket munkám során használok.
Alaposan felkészülök a találkozóinkra. Sok időt töltök annak összeállításával, mi legyen a folyamatunk tematikája. Közben rád hangolódom, és kész vagyok letérni szokásos utakról.
A velem való közös munka során (mentorálás) közösen egyeztetett módon elérhető vagyok a találkozók közti időben is. Így meg tudod velem osztani a felismeréseidet és a kérdéseidet is. Lesz egy személyi lélek-edződ, egy mentorod a teljes folyamat során.
Folyamatosan képzem magam. A tudásvágyam nem öncélú: azt akarom, hogy minél naprakészebben és sokoldalúbban tudjalak támogatni.
Jó a kapcsolatom magammal, van egy stabil középpontom, ezért nagy kilengések nélkül működöm, vagyis számíthatsz rám. Természetesen én is ember vagyok, és nem gép, előfordulnak nehezebb napok, kihívások az én életemben is.
Lebeszélhetetlenül hiszek benned. Ha mindketten elkötelezettek vagyunk a továbblépésed felé, mindent megteszek, hogy kihozzuk belőled azt a csodát, amit talán még te magad sem ismersz magadból.
Meséljenek erről korábbi mentoráltjaim:
2017-ben megkeresett a Bioenergetic Könyvkiadó azzal a kéréssel, hogy írnék-e nekik könyvajánlókat. Óriási megtiszteltetés volt a kérés! Naná, hogy igent mondtam! Onnantól két évig lelkesen olvastam és ajánlottam tovább a könyveiket az olvasóknak. Így ha azokban az időkben került kezedbe a kiadótól könyv, amit pár bekezdésnyi ajánlás útján választottál, könnyen lehet, hogy az én soraimat olvastad.
2021 végén ért az a következő megtiszteltetés, hogy az InfoPont Magazin a könyvajánló rovatába beválasztotta az egyik könyvemet, az Irányváltó címűt. Ez a gyönyörű, színes és hangulatos magazin programajánló és életmód magazin egyben, melyet Budapest és a Balaton legjobb helyein találhatsz meg, és ingyen magaddal viheted.
Képzelheted, mekkora élmény volt egy decemberi teázás során meglátni az ablakpárkányon a magazint, benne a könyvem ajánlásával. Wááááóó. Imádtam.
Egymásra figyelni, egymás munkáját értékelni az egyik legszebb dolog, amit tehetünk egymásért, épp ezért végtelen hálás vagyok a kiadónak az ajánlásért.
Mivel az egyik legnagyobb szenvedélyem interjúkat készíteni, melyeket te is könnyen meghallgathatsz kivételes alkalom, amikor engem kérdeznek, rám kíváncsiak. Olyan izgalmas, felemelő érzés a másik oldalon lenni is!
Mivel az egyik legnagyobb szenvedélyem interjúkat készíteni, melyeket te is könnyen meghallgathatsz kivételes alkalom, amikor engem kérdeznek, rám kíváncsiak. Olyan izgalmas, felemelő érzés a másik oldalon lenni is!
Amennyiben velem együtt hiszed, mekkora sorsfordító erővel bír, hogy minél több ember találja meg és végezze elhivatottan az örömteli és lelkesítő hivatását, támogasd a munkámat a Patreon segítségével.
Közösségi finanszírozása olyan tartalmat szolgáltatóknak, akik értéket közvetítenek. Nyugaton ennek nagyobb hagyománya van, mint nálunk, ám remélhetőleg ez pozitívan változik itthon is. Régi rendszerünkben a másik termékének ellopása hétköznapi cselekedet volt, és el kell telnie pár tíz évnek, mire az adás, a másik munkájának önzetlen támogatása lesz a természetes.
Tartalmat szolgáltatni ugyanolyan szakmai munka, mint mérnöknek lenni vagy informatikusnak. Bele sem gondolunk, hogy egy blog megírása mögött félnapnyi munka és sok-sok év tanulás van. A felhasználó csak az újabb és újabb ingyen tartalmakat látja. Ugyanez a helyzet az egyre népszerűbb podcastokkal. Te meghallgatod az egyórás felvételt, amivel viszont jó eséllyel egy- vagy kétnapnyi elő- és utómunka van, nem beszélve a felvételhez szükséges eszközökről, helységbérlésről, amik mind befektetést igényelnek.
Szabadon választhatsz, hogy melyiket szeretnéd az alkotó által előre beállított támogatási összegek közül.
A támogatásod bankkártyás fizetésnek minősül és beállítás szerint lehet havonta megújuló és automatikus is. Tehát nem kell minden hónapban utalgatnod, meg ezzel foglalkoznod. Elég egyszer beállítani és cserébe minden automatikusan zajlik.
Nem kell hatalmas összegekre gondolnod!
Ha egy dollárnyi (kb. 320 Ft) összeggel van lehetőséged a tevékenységeimet támogatni, az is nagyszerű! „Sok kicsit sokra megy!”
Ez kategóriánként változik a támogatási összegtől függően. A folyton megújuló tartalmak természetesen mindenki elérhetőek. A következő kategóriában az Irányváltó könyveimet (trilógia) küldöm el ajándékba. Harmadik kategóriában az első kettő mellett a programokon való kedvezményes vagy ingyenes részvételi lehetőséget is biztosítok (a program nagyságától függően). Ez utóbbiról mindig frissen küldök tájékoztatást az érintett támogatóknak.