Barion Pixel

Év összegzés, évtervezés – Mikor van értelme?

Bejegyzés megosztása

Január, újév, tiszta lap.

Eddig klassz, eddig tetszik.

Bármi írható erre az üres lapra. Ez csoda izgi!

De vajon tényleg minden most kezdődik?

Évkörök

Januárban kint még minden pihen. Fű, fa, bokor, minden élő csendben készülődik a tavaszi rügyfakadásra, a természet szerinti évkezdésre. Nem is olyan sok évvel ezelőtt az emberek sem gyújtották be még ilyenkor a rakétákat, hanem beszélgettek az adott év terméséről, eseményekről, szerszámaikat élezték, függönyt varrtak, megjavították a házban és ház körüli dolgokat.

Tudom, hogy nem azt a kort éljük. Nem is cél, hogy oda visszamenjünk. Mégis elgondolkodtató, van-e olyan, amit szeretnénk kölcsönvenni ebből a mentalitásból.

A klasszikus évtervezés helyett

Mi lenne, ha nem azonnal akarnánk „berúgni” az évet? Ha nem várnánk magunktól, hogy január elején már mindent „is” tudjunk az idei évünkről és a terveinkről? Több helyen hallhatjuk, hogy akinek nincs terve, az nem jut sehová. Ez részben igaz is. Attól függ, hogy fejből vagy szívből írjuk össze ezeket.

Évekig jártam évtervező rendezvényekre, különösen, mióta vállalkozó vagyok. De soha egyetlen évben sem követtem azt, amit ott megfogadtam. Nem vagyok jó vállalkozó? Erre a kérdésre is csak akkor tudok válaszolni, ha van olyan – mert hát mi- vagy ki szerint vagyok én jó vállalkozó?

Ha nem hallottam volna már legalább 46 eltérő történetet arról, ki hogyan találta meg a hivatását, és indította el a saját vállalkozását, talán én is azt mondanám, követni kell a „nagyok” útját, és tuti, meglesz a mi sikerünk is. De ami másnak siker, biztos, hogy nekem is az?

(Apropó történetek: az imént említett izgalmas életutakat meghallgathatod az Irányváltó podcast keretein belül. Én ugyanis szenvedéllyel gyűjtöm a megszokottól eltérő történeteket. Hiszen mindannyiunknak van egy Saját útja.)

Ma azt vallom, hogy az a legjobb, amikor tervünk a szívünkben születik, és ha az elég nagy (a szívünk és az álmunk is), akkor jönni fognak hozzá a tervek is. Ellenkező esetben más tervezési módszerét kölcsön véve könnyen lehetünk még a hivatásunkban is csupán feladat végrehajtók, az pedig nálam nagyon messze áll a vágyott élettől!

Na, erről mindjárt beszélek még, most viszont jöjjön az a lépés, ami nélkül szerintem nincs értelmes évtervezés.

Összegzés

Ha még nem összegezted a 2025-ös évet, az év első napjaiban megteheted. Rendkívül tanulságos. Napló és feljegyzések nélkül viszont nincs az az ember, aki vissza tudná idézni a 12 hónap és az ötvenkét hét eseményeit, történéseit, érzéseit.

Egy önmenedzselő módszer

Erre kiválóan alkalmas egy egyszerű, saját összefoglaló írása.

Elmesélem neked a saját módszeremet, amit már ötödik éve követek töretlenül. Saját ötlet, és mind az írása, mind a hatása miatt rendkívülinek tartom, mindjárt el is mondom, miért. Előbb viszont ismerd meg, hogyan néz ki ez az összegzés a gyakorlatban. Írhatod tollal egy különösen szép füzetbe, és lehet a laptop billentyűzetét használva lejegyezni, ami fontos.

Minden hétfőt azzal kezdek, hogy 3 szempont szerint visszatekintek az előző hétre. Ez az egész rítus 5-10 perc alatt kész. A hozadéka viszont felbecsülhetetlen! Ha végig viszed egy egész éven át, magad is tapasztalni fogod. Ez is egy fontos lépés ahhoz, hogy a Saját utunkon járva magunk szakértőivé váljunk a saját életünkben.

Jöjjön a 3 téma az összegzéshez.

1 – Milyen sikereim voltak? (Minden számít, apró és óriási sikerek, magánéleti és hivatásbeli, belső munka, szóval a sor végtelen. Ha akarod, tematikusan külön is vezetheted, én nem szoktam, minden sikert együtt kezelek.)

2 – Kihívások a következő kör. Mivel kellett szembenéznem, ami kényelmetlen volt? Mi okozott fejtörést? Mi billentett ki az elmúlt napokban? (Mivel magamnak írom ezeket a gondolatokat, nem cél szépíteni, ami volt. Annál izgalmasabb lesz ránézni év végén, és látni, micsoda óriási jelentősége van ezeknek a felismeréseknek!)

3 – Az utolsó rész a tanulságoké. Ezt imádom! Szóval miből mi következik? A sikereimből és a kihívásaimból mit tanultam? Mire jöttem rá?

Természetesen szabadon bővítheted a sort a saját kérdéseiddel.

Ne gondold túl. Elég néhány szót írnod, szóval az idő nem lehet kifogás. Persze, ha szeretsz hosszan írni, hajrá!

Mit imádok benne?

Képzeld el, hogy ott vagy december utolsó napjaiban, és örömmel tekintenél vissza az egész éved fontosabb momentumaira… igen ám, de néhány kiugró eseményen kívül más nem jut eszedbe. Ehhez képest, ha szorgalmasan írtad a saját heti összegzőidet, akkor csak előkapod, és elolvasod!  

Nekem a tavalyi év fontos momentumainak listája 30 oldal lett. Kb. 2 óra volt végig venni. Elképesztő izgalmas! Egy igazi időutazás! És most jön a poén: ahogy elolvasom, pontosan látom: mit folytassak, mit hagyjak abba, miből kell több, miből kevesebb, mi ment jól, mi igényel még tőlem figyelmet, mi hozott komoly kihívást, mi volt, amit szuperül vittem véghez. Hát lehet ezt nem imádni? Nem véletlen, hogy ötödik éve rendületlenül követem ezt a módszeremet.

Egy újabb szuper eszköz magadhoz. Rém egyszerű, és mégis nagyszerű!

„Kölcsön adom” neked. Kipróbálod?

Évtervezés

Miért hal gyors halált a legtöbb évtervezés?

Számos oka van. Most a 3 legütősebbet hozom.

1 – Amikor nem a saját lényünkre építkezünk, vagyis amikor kellő önismeret nélkül indulunk neki egy új évnek. Mintha azonnal maratont szeretnénk futni, miközben épp csak elkezdtünk kocogni. Vagy már rég maratont kellene futnunk, de csak rójuk az 5-10 km-es köröket, mert nem bízunk magunkban eléggé, hogy elinduljunk végre a nekünk való távon…

2 – Mert egyszerre túl sok területen szeretnénk változást. Ez nyomás lesz, és emiatt képtelenek leszünk fenntartani a kezdeti csillogó lelkesedést. Mert hát olyan vonzó meglovagolni az évkezdés energiáját, és elhinni, hogy pusztán ettől az ál-lelkesedéstől majd minden megváltozik! A jó hír, hogy lehet ezt jól is csinálni.

3 – Mert gyors változást szeretnénk. Az igazi átalakulás csendes és lassú. Na, itt már óriási szerepe lesz a kitartásnak. Ami nem egy tulajdonság, hanem egyenes következménye az önbecsülésnek! Olvasd el, kérlek ezt a mondatot még egyszer! A kitartás nem tulajdonság, hanem egyenes következménye a magas önbecsülésnek és a jó kapcsolatnak önmagammal! Ha szeretem és megbecsülöm magam, miért árulnám el a saját terveimet? Amikor tudom, hogy az ássa alá leginkább az önbizalmamat, önbecsülésemet. Szóval igazából önbecsülést, önbizalmat érdemes építeni először! Az igaz, hogy a megtett lépések igazi önbizalom növelő csemegék, de nem önmagukban! Hiszen hiába érek el egy új eredményt, ha az nem belőlem fakad, ha azt valaki más kedvéért léptem meg…

Kapisi? Saját magunk megismerése, és a magunkkal való párbeszéd lesz a kulcs. Mindig is az volt!

Év összegzés-évtervezés hosszan vagy röviden?

Erre nincs „jó” válaszom. Attól függ, mennyi időd van, és mennyire fontos számodra az, hogy tanulj abból, amit már átéltél. Én roppant mód szeretem a visszatekintést és a szív alapú tervezést. Nem mindig volt így, és épp ezért is látom a különbséget: amióta ezt követem, sokkal jobban vagyok a terveimmel, és pozitívabb a mérleg is év végén. Hiszen valóban magamhoz mérten tervezek. Ez maga a szabadság! Kellett hozzá bátorság. Elszakadni a külső mércéktől…

Hozok most egy rövid verziót 2025 összegzésére, és 2026 tervezésére. Öt kérdés az óévről, 6 az újról. Mindkettő a szívet követi.

2025 összegzése

Mi volt, ami jobb lett decemberben, mint év elején volt?

Milyen helyzetekben éreztem, hogy igazán szeretem magam?

Mikor voltam szabad, boldog?

Mi jelentett kihívást, és miért pont az?

Mit tanultam magamról ebben az évben?

2026 tervezése

Mi az, amit szeretnék megőrizni abból, ahogyan 2025-ben működtem?

Mi az a vágy és/vagy terv, amit eddig halogattam – és 2026-ban szeretnék komolyabban venni?

Mi az, amire szeretnék gyakrabban igent mondani?

Mi az, amire 2026-ban határozottabban szeretnék nemet mondani?

Melyik három célomat szeretném feltétlenül elérni idén?

Amikor 2026 év végén visszanézek, azt szeretném érezni, hogy…

Természetesen követheted a saját szempontjaidat, kérdéseidet!

Nekem – hisz ismersz – van hosszabb verzióm is mindkettőre. Ha szeretnéd, szívesen elküldöm neked – díjmentesen (nincs kötelezettség, utánkövetés – azért küldöm el, mert én hiszek ennek az erejében). Ehhez írj nekem egy e-mailt, és már repítem is feléd (marianna@sajatutadon.hu). Ja, és van pároknak való verzióm is (ebben van külön- és közös rész is). Imádom. Ha azt kéred, jelezd!

Most pedig – e maratoni hosszúságú írás végén – elbúcsúzom. De hamarosan újra jövök. Kint esik a hó!

Legyen önmagadat jobban megismerő- és kiteljesítő 2026-os éved! Szívből kívánom.

Szeretettel,

Marianna

Kövess itt is

Figyelmedbe ajánlom az alábbi felületeket is:

Legutóbbi bejegyzések

A legjobb befektetés

Van egy furcsa dolog az életünkben:egészen pontosan tudjuk, mennyit ér egy új mobiltelefon, egy utazás, egy képzés, vagy egy lakásfelújítás.

Ezek is érdekelhetnek

A legjobb befektetés

Van egy furcsa dolog az életünkben:egészen pontosan tudjuk, mennyit ér egy új mobiltelefon, egy utazás, egy képzés, vagy egy lakásfelújítás.

Saját credo / hitvallás

Te készítettél már valaha saját credo-t, hitvallást?Olyat, ami teljesen sk, személyes, mélyen belőled fakad, rólad szól… Bensőséges, mégis erőt sugárzó.

A felszín, és ami alatta van

Volt már olyan, hogy te mindent megtettél, amit tudtál… és a várva várt siker elmaradt? Mintha egy tőled független erő