Divatos ma a pozitív gondolkodás, és ezt én egy jó divatnak tartom. És egyben veszélyesnek is, ha csak önmagában akarja valaki alkalmazni az élete jobbá, boldogabbá tételére.
Ha a pozitív gondolkodás elfedi az igazságot, akkor inkább átok, mint áldás. Az igazsághoz igazmondás, vagyis őszinteség szükséges, ami egy érdekes dolog.
Tényleg őszinte?
Bárkit megkérdezel, őszinte-e magához, azt válaszolja majd, hogy természetesen. És ez így is van. A csavar az, hogy tartozik hozzá egy kiegészítés: mindenki a maga szintjén őszinte.
Amikor egy nő azt mondja magának 20 kg súlyfelesleggel, hogy remekül fest, és különben is, nem divat már a csontkollekció – az vajon őszinteség? Amikor a gyerekét egyedül nevelő anyuka több tíz éve egyedül él, és azt mondja, jobb neki így, az a színtiszta igazság? És amikor egy középkorú férfi tudja, milyen életre vágyik, de a konkrét lépések évek óta elmaradnak, és ő azt mondja, még nem jött el a megfelelő idő, akkor az… mi is?
Nézzük meg a másik irányból is: amikor egy fiatal nő gyerekkora óta mesésen hegedül, amit folyton megdicsér a környezete, de ő nem találja magát elég tehetségesnek, ezért csak magának játszik, az a legőszintébb viszonyulása önmagával és az élettel? Folytathatnám…
Nem hibás, hanem felelős
Mindkét irányban felelősek vagyunk önmagunkért. Vagyis nem épp a legjobb irány, ha korholjuk vagy utáljuk magunkat, azzal csak még mélyebbre kerülünk attól az élettől, amit élhetnénk. Szerintem a jóisten (sors, univerzum, stb.) örömöt, jólétet és boldog kapcsolódásokat vágyik nekünk adni. Ha ezeket nem találjuk az életünkben, az alapvetően három okra vezethető vissza:
Nem hiszünk magunkban.
Sosem fogalmaztuk meg konkrétan, mire vágyunk.
Félünk szembenézni a saját, belső igazságunkkal.
Az igazság ára és ajándéka
Szóval az biztos, hogy az őszinteségnek (is) vannak rétegei. Amikor már kendőzetlenül ki merem mondani magamnak azt, ami van, belefoglalva az összes részletet, csontig hatoló fájdalommal és égig emelő kegyelemmel együtt – na, az már egy teljesebb őszinteség.
Nem létezik ez a teljesség önismeret nélkül. Arra a fajtára gondolok, amiben már jóban vagyok magammal.
Az őszinteségünk alapfeltétele a valódi önismeret. Az a fajta, amiben már jóban vagyok magammal. De vigyázat! Nem elég a magazinokból kiollózni a jól hangzó mondatokat, és ráragasztani a hűtőre vagy a noteszünkbe.
Nem hiszek a „gondolj szépre és minden jó lesz” mantrákban – önmagában. Hiszen hogyan mosolyoghatna valaki szívből, ha benne egy kisgyerek sír? A mosolya szép lesz, de nem lesz teljesen igazi.
Képzeld el, hogy olajos lett a padló. Locsolhatsz rá homokot, leterítheted egy gyönyörű, színes szőnyeggel, de az attól még olajos marad –.és ha rálépsz, el fogsz csúszni rajta.
Pontosan így működnek a régi sebek is. Amikor előkerülnek az életben azok a bizonyos nehéz helyzetek, amik jól „benyomják” a régi sérelem gombjait, abban a másodpercben eltűnik az összes önismereti, spirituális és másmilyen „bölcsesség”. Mert ami fáj, az fáj.
Hadd meséljek el egy történetet.
Megkeresett egy férfi, aki egyáltalán nem volt kezdő az önismeret terén, több csoportba is járt már korábban. Azért jött hozzám, mert régóta ismert, bízott bennem, és azt mondta: „Marianna, most már tegyük rendbe a dolgaimat.”
Bevallom, elsőre fogalmam sem volt, pontosan mire gondol, de hittem abban, oka van annak, hogy hozzám fordult.
Ahogy elkezdett mesélni, először a mindennapi konfliktusai kerültek elő a lakótársával. Nem értette, miért torkollik folyton vitába minden egyes beszélgetésük. Megkérdeztem tőle, szerinte miért van ez. Azt felelte: „Mert másképp működünk.” És ebben igaza is volt, ez megfelel egy felszíni oknak.
De én itt nem álltam meg, nem elégedtem meg a homokszórással az olajos padlón. Tovább kérdeztem: „Mi az az első élmény, ami beugrik a múltadból, ahol pontosan ugyanígy érezted magad?” (Fontos: nem azt kérdeztem, milyen történet volt hasonló, hanem azt szerettem volna, hogy felkutassa magában, hol volt először hasonló érzése.)
Kis idő múlva elmesélt egy gyerekkori „forgatókönyvet”, amiben a szülei és idősebb családtagjai sorra, rendszeresen figyelmen kívül hagyták azt, amit mondott. Nem számított a szava, nem létezett a véleménye. Ahogy beszélt, könnyek szöktek a szemébe. Ebben a pillanatban átszakadt a gát. Helyben voltunk. Megtaláltuk a belső, síró kisgyereket, akinek a fájdalmát a lakótárssal való viták gombnyomásra hívták elő azóta is.
A folyamat, amíg ezt teljesen kibontottuk és feldolgoztuk, három hónapig tartott. Nem egy könnyed galopp volt, kőkemény belső munka. De mi ez a pár hónap ahhoz a rengeteg tíz évhez képest, ami azóta a bizonyos gyerekkori emlék óta eltelt belső feszültségben?
Le kell menni a mélybe
Az önismeret nem egyenlő a terápiával, és igenis van, amikor le kell menni a gyökerekig. Meg kell keresni az igazi okot, és amit ott találunk, azt fel kell dolgozni. Nem elég letakarni a múltat.
Ezek által épül a valódi önismeret. Amikor már kendőzetlenül ki merem mondani magamnak azt, ami van, belefoglalva az összes részletet, csontig hatoló fájdalommal és égig emelő kegyelemmel együtt – na, az már az a szint, ami felszabadít. Ami után a padló tiszta lesz, a mosolyod pedig végre valódi.
Merre tovább?
Ha érzed, hogy valami beragadt, és tudod, hogy az életed mehetne sokkal jobban is, ne cipeld tovább egyedül a súlyt. Kérj egy teljesen tét nélküli első konzultációt velem ITT. Ez a beszélgetés az ismerkedésről szól: ránézünk a helyzetedre, és kiderül, én vagyok-e a legmegfelelőbb segítség számodra. Ha úgy látom, nem én tudlak a legjobban támogatni, azt is őszintén jelezni fogom neked.
A munka vagy a hivatásod terén érzel elakadást?
Ha nem tudod, merre indulj, ha válaszút előtt állsz a karrieredben, vagy keresed a valódi feladatodat, a könyveim pontosan neked íródtak. Az Irányváltó könyvcsomagban olyan gyakorlati útmutatókat és inspiráló történeteket kapsz, amelyek lépésről lépésre segítenek tisztán látni és elkerülni a felesleges köröket a hivatásodban.
Melyik az aktuális most neked?
Nyitott szívvel várom a válaszod.
Marianna
