Augusztusi blog bejegyzésemben írtam arról, hogy a mostani emberpróbáló időkben milyen fontos önmagunkra támaszkodni.
Igen ám, de mi van akkor, ha az igazi önmagunk épp nem egy stabil és harmonikus, hanem egy fájó, egy sérült verziónk?
Régóta tudott, hogy nem csak a fizikai testünk tud sérülni, hanem a lelki is.
A lélek sérülései közül a gyerekkorunkban szerzettek gyógyulnak legnehezebben.
Részben azért, mert évtizedek telnek el, mire egyáltalán felmerül, hogy szoros kapcsolat lehet életünk ügyes-bajos dolgai és aközött, miket éltünk meg kiskorunkban.
Másrészt azért, mert legtöbbünket nem úgy neveltek, hogy nézzünk bátran szembe a kihívásainkkal, különösen, ha azok lelki eredetűek.
Ehelyett eleinte inkább a tagadás, vagy a halogatás zsákutcáiba találjuk magunkat.
Mondhatnánk, hogy vannak fontosabb dolgok is az életünkben, a lélek sérüléseivel foglalkozni, de az igazság az, hogy addig nem lehetünk felszabadultan önmagunk, míg sérülések munkálkodnak bennünk.
Ugyanis a lélek, mint az élővilágban minden, védekezni kezd az őt ért sérülések ellen. A saját módszereivel.
Mivel öntudatlan időszakunkban érnek ezek a negatív hatások, öntudatlan védekező mechanizmusokat indítanak el bennünk. Ami annyit tesz, hogy nem tudatosan, nem saját akaratunkból válaszolunk rá.
Ezek a reakciók lehetnek békések, és agresszívek.
Egy biztos, önszabotálás a vége, vagyis a legjobb önmagunk elé akadályt gördítenek.
De hogyan?
A fájó lélek maszkot, álarcot alakít ki, így védve magát a további sérülésekből. Ezekkel az álarcokkal a világ elviselhetőbbé válik, így lesz a maszk a túlélés záloga.
Igen ám, csak útközben elveszítjük önmagunkat, és a világ már nem is minket, hanem az álarcaikat ismeri meg.
A jó hír, hogy létezik út visszatalálni önmagunkhoz!
Egyedül nem megy
Ha még meg is születik a vágy, hogy szembenézzünk a régmúlt árnyékos oldalával (nem feledve a jót), egyedül nem fogunk vele boldogulni.
A szembenézést akadályozhatja a szégyen, amit azzal kapcsolatban érez az ember, ahol tart, amit tett, vagy nem tett. Szóval amivel kapcsolatban elmarasztalja magát.
Üdvözítő fejlemény, hogy a mostani időkben már nincs mit szégyellnünk azon, ha elakadunk, ha feszít valami belül.
Nem ciki segítséget kérni
Számos jó szakember elérhető, bárhol is éljünk. Az ő dolga elkalauzolni minket a lelkünk gyógyulása vezető úton. Ám nem árt, ha pár dologról már előzetesen informálódunk.
5 sérülés, ami megakadályoz abban, hogy önmagad légy
Ez a cím egyben egy könyv címe is, amit Lise Bourbeau írt és részletesen leírja, milyen hatásra alakult ki ez az 5 sérülés.
Nézzük, mik ezek.
A célom ezzel a betekintéssel az, hogy ha bármelyik ismerős lesz számodra az elmondottakból, támadjon kedved utána járni, megérteni, mi miért történt, és bármi nehezet is találsz ott, azt átalakítani elfogadássá és megbocsátássá.
Ezzel a belső munkával megfordíthatod az életed.
Az első – könyvben említett – korai sérülés a visszautasítás.
Akkor alakul ki, amikor nem várták, vagy nem olyan neműnek várták az illetőt, mint amilyen lett végül.
Ennek túlélési maszkja a menekülés lesz. Az igazán mély, kötődést igénylő emberi (elsősorban szerelmi) kapcsolatokból ki fog menekülni. Magának jól megideologizált módon.
A második a sorban az elhagyás.
Ha nem adják oda az anyának a magzatát szülés után rögtön, biokémiai válaszként gyászolni kezd (kiüríti az emlékeket). Ez a jelenség a magyarázata a gyermekágyi depressziónak.
A második sérülés védekező maszkja a függőség. Bármitől: fizikai dologtól, vagy embertől.
A harmadik sérülési lehetőség a megalázás élménye.
Összeszorul a szívünk, ha fizikailag bántalmazott gyermekről hallunk. A szóbeli bántalmazás sajnos legalább olyan mély sebeket képes ejteni.
Egy léleknek biztatásra, támogatásra van szüksége. Ha ezzel szemben a kisgyereket rendszeresen kifigurázzák, csúfolják, megalázzák, a hatás nem marad el.
Itt a felvett maszk a mazochista szerep lesz. Mögötte ez az érzés: „kicsi vagyok, buta vagyok”.
Negyedik említhető sérülési esély az árulás.
A bizalom mélységesen meginog, sőt, elvész, ha egy gyermeket elárulnak.
Védekezésül kontrolláló személyiséget növeszt, ezzel „biztosítva”, hogy még egyszer ez ne történhessen meg. „Mindent én akarok csinálni, hogy nehogy eláruljanak legközelebb”.
Lise Bourbeau által leírt listában az utolsó az, amikor sorozatosan igazságtalanság ér valakit, és ő védekezésként a merevség maszkját ölti fel. Elveszti a rugalmasságát: túlságosan ragaszkodva fog saját magának kialakított szabályokhoz, nézetekhez.
Megnehezítve, megakadályozva önmaga számára azt, hogy önfeledten élvezhesse az életét.
Fordíts egyet a kormánykeréken!
Hm, vegyél egy nagy levegőt.
Ismerős valamelyik?
Nem könnyű kérdés. A válasz még kevésbé az.
Ez az igazság pillanata.
Innen azonban jöhet a gyógyulás.
Ha kész vagy szembenézni a sérüléseddel, és segítséget kérve begyógyítani őket, az összes energia, mely a fájdalmad elnyomására és elrejtésére szolgált, felszabadul, és végre elkezdheted átírni az életedet!
Amennyiben szeretnél tiszta lapot, fordulj hozzám bizalommal!
Tudd, hogy a nehézségeink csak lehetőségek, hogy egy magasabb szinten folytassuk tovább az életünket, még több jót beengedve.
Szeretettel,
Marianna
