Mitől veszíted el az önbizalmadat?

Bejegyzés megosztása

1. Az elsőbe azok a mások általi hatások tartoznak, amik benned önbizalomhiányt alakítanak ki.

Nem nehéz kitalálni, mire gondolok. Életed első éveiben a téged körülvevő felnőttek, jellemzően a szüleid, állítólagos nevelés gyanánt ilyeneket mondanak neked:

„De ügyetlen vagy!”

„Add már ide, majd én megcsinálom!”

„Te még ehhez kicsi vagy.”

„Pistikének sokkal jobb jegyei vannak. Te miért nem tudod ugyanúgy megtanulni a leckét?”

„Hát, nem az apád eszét örökölted.”

„Ne mássz fára, mert leesel!”

„Ne menj bele a pocsolyába!”

Aztán folytatódik a dolog az óvónőkkel, tanárokkal és a kedves rokonokkal.

„Felmentelek testnevelésből. Jobb a többieknek is, ha nem kell egy ilyen szerencsétlennel együtt sportolniuk.”

„Ülj le, egyes.”

„Béna vagy.”

„Na, te aztán felejtsd el, hogy tovább tanulj. Nálad sokkal okosabbaknak sem sikerül.”

„Lássuk be, ez neked nem megy.”

És egy nagyot ugorva, immár a felnőtt életed hatásai:

„Komolyan ezt a vacakot kellene megennem vacsorára?”

„Egy óvodás fest ilyet.”

lekiabal

A sor végtelen. Amikor hallod őket kisgyerekként, megtorpansz egy épp aktuális klassz játékodban. Megszeppensz, hiszen hallod az indulatot a felnőtt hangjában. Összezavarodsz, mert bár tudatosan még nem, de ösztönösen tudod, valójában semmi rosszat nem csináltál. 20-30 év, mire rájössz, hogy valójában apu vagy anyu félelme az, ami a fenti mondatokat mondatta vele, no, meg hogy azért mondta ezt, mert ő sem hallott mást az ő szülőjétől. De addigra már mélyen elültették benned, mint kicsi magot, az önbizalom-hiány csírákat, amik aztán további romboló hatások miatt jó nagyra nőttek benned. Olyan sokfelől hallod ezeket a hangokat, hogy már el is hiszed, hogy igazak, ahogyan azt is, hogy minden bizonnyal veled valami baj van.

Az első az, hogy ez nem igaz. Semmi baj veled. A második pedig az, hogy az önbizalom visszaszerezhető. Kicsit munkásabb, mint úgy felnőni, hogy mindenki, aki nagyobb nálad, bízik benned, és mindent megad ahhoz, hogy kipróbálhasd magad ezerféle helyzetben, és ha elsőre elhibázod, bátorítanak, hogy próbáld meg még egyszer.

2. A második csoport még izgalmasabb. Ide azok a helyzetek tartoznak, amikor TE árulod el magad. Igen, jól olvasod: amikor TE nem tartod be azt, amit megígértél magadnak.

Ez már meredekebb, igaz? Itt már véget ér az anyukára és apukára, a tanárokra és más – romboló – felnőttekre való mutogatás. Itt egyes egyedül rólad van szó. Arról, amikor megbeszéltél önmagaddal valamit, és nem tartod be.

Mondjuk, az év első napján megfogadod, hogy az idén minden másnap sportolni fogsz valamit. Ez megy az első héten, majd a másodikon is, de a harmad héten piszok hideg van, ráadásul a munkahelyeden meló hegyek. Szóval lássuk be, esélyed sincs a heti három sportolásra.

Vagy leírod az éves terveid közé, ha profi vagy, akkor határidőre, például június 30-ra, hogy visszafizeted az összes tartozásodat. Ez a szándék nagyon erős még az első két hónapban, majd miután nem jön szembe veled egyetlen pénzszerző ötlet sem, észrevétlenül kezd gyengülni. Közben felhív az egyik ismerős, akinek tartozol, és megnyugtat, hogy neki nem sürgős a pénz, ráérsz.

Megfogadod magadnak, hogy a héten feltétlenül leülsz beszélni a lányoddal, mert enyhén szólva nem szépen reagáltál a legutóbbi felvetésére, ami neki nagyon rosszul esett. A hét elején még nem tűnik fel, hogy egy lépést sem tettél efelé, a másodikban meg annyi teendő szakadt a nyakadba hirtelen, hogy tisztán érthető, amiért ez nem jön össze a héten.

Ez a sor is végtelen. Ismerős valamelyik? Van saját példád ezeken kívül?

Vajon annyi az egész, hogy valami nem valósul meg, amit elterveztél?

Nem egészen. Valami sokkal rombolóbb dolog történik. Amikor megfogadsz magadnak ezt vagy azt, akkor így fordulsz magadhoz:

„Van egy fontos dolog, ami már időszerű, és tudom, hogy meg tudom csinálni. Bízom magamban. Megyek, és megmutatom magamnak és a világnak, hogy képes vagyok rá!”

Tele lelkesedéssel és bizalommal elindulsz az úton. Amikor nem jutsz el a célig, vagy akár az első lépésig sem, akkor pedig ez játszódik le benned:

„Csalódtam magamban. Bíztam önmagamban, mégsem tettem semmit sem, csak gyártottam a kifogásokat. Mégis hogyan számítsak akkor magamra? Hogyan fogok így bárhová is eljutni az életben?”

tukorben

Meglehet, hogy a cél nem volt reális, vagy a határidő, vagy nem készítettél tervet. Ezeket mind meg lehet tanulni, és finomra lehet hangolni menet közben. Ha komolyan gondolod.

Egy biztos. Ha nem teljesíted a saját magadnak tett ígéretedet, ez az egyik legrombolóbb dolog, amit tehetsz magad ellen. Minél többször árulod el önmagad, annál kevesebb az esélye, hogy egy következő fogadalmadat kellő elszántsággal véghezviszed.

Csodálatos érzés eljutni a célig, bezsebelni saját magad elismerését! Amikor megcsinálod, amit elterveztél, akkor óriási nősz a magad szemében.

„Látod, megcsináltuk! Ez remekül ment. Ha erre képes voltam, mást is el tudok érni!”

Az első csoportban, amikor mások „áldásos” – ám legritkábban szándékos – hatására veszíted el az önbizalmadat, akkor érdemes egy folyamatot elindítani. Felidézni az emlékeket, és azzal a lendülettel el is engedni őket, miközben megbocsátasz annak, akihez kötődik az élmény benned.

Ez kellő fegyelemmel és tudatossággal egyedül is végig vihető, ám inkább ajánlatos segítővel végig menni ezen a folyamaton. Felszakadhatnak ugyanis olyan sérülések, amikre nem számítottál, és nem is tudod hová tenni őket. Egy szakember jelenlétében biztonságban vagy, az ő segítségével jó helyre kerülnek a feljövő érzések, és a mindennapokra is kapsz kézzel fogható tanácsokat.

beszelgetes

A második csoport esetén, amikor magadat árulod el, egészen másra van szükség.

Az pedig a tudatos célkitűzés és a tervezés.

Ezzel egyéni konzultáció keretében foglalkozom. Itt olvashatsz róla bővebben.

Szeresd maga azáltal is, hogy teljesíted azt, amit megígértél magadnak!

Kezdd kicsi, apó dolgokkal, Ez is olyan, mint az edzés, Egy súlyemelő sem 100 kg-os súllyal kezdi. Te is válassz könnyű „súlyt”. Írd le, tervezd meg, és kezdj hozzá! Légy következetes és kitartó. Tudd, hogy jönnek közben akadályok, nehezítsek. Te csak tartsd a szemed a célon!  Egyik lépés a másik után.

Nagyon drukkolok neked! Írd meg a sikerélményeidet itt, Szívesen olvasom, és örülök majd veled!

Szeretettel:

Marianna

Maradjunk kapcsolatban! Az aktualitásokért iratkozz fel a hírlevélre!

Kövess itt is

Figyelmedbe ajánlom az alábbi felületeket is:

Legutóbbi bejegyzések

A dolgozó ember lehet boldog is

Hogyan lát minket felnőtteket a tini generáció a munka-hivatás terén? Te szoktál beszélgetni tinikkel? Tudod, hogyan gondolnak ránk, felnőttekre? Mit

Aranykalitka

Mi az az aranykalitka jelenség, és miért olyan fontos, hogy ismerjük? Ismét egy tökéletes képi elem a magyar nyelvből. A

Ezek is érdekelhetnek

Lélek-szörf

Saját történetet szeretnék elmesélni –a belső hanggal áramlásról, a lélek általi vezettetésről. Friss történet, azon melegében mondom el. Igen emlékezetes,