Nem egy bonyolult cím, és könnyű azt gondolni, hogy a világ legegyszerűbb dolga őszintének lenni magunkkal… Ha így lenne, nem szentelnék neki egy egész blog cikket. Sorsfordító időket élünk. Nem azért, ami kint történik a világban… hanem azért, amit mi élünk meg a világból. Elsősorban a sajátunkból.
Önismereti utam és segítő pályafutásom hosszú évei alatt tapasztalom, hogy mindannyian azt gondoljuk, őszinték vagyunk magunkhoz. És ez így is van. Mindenki a saját szintjén őszinte magához. Csak az nem biztos, hogy elegendő lesz… mihez is?
Egy személyes történet
Blog cikkekben ritkán osztok meg mélyebb személyes élményt, a csoportjaimon és az egyéni mentorálások alkalmával azonban annál többet. Most hozok mégis egyet, ami megváltoztatta a nézeteimet magamról, és arról a környezetről, ami körülvett.
Huszonhárom éves voltam, friss diplomás. Repestem az örömtől, mikor egy ismeős mesélt egy másoddiplomás képzésről, amire végre azt éreztem: IGEN, ez az, ami nekem való! Ez a mentálhigiénés szakember képzés volt, ami rendkívül nagy óraszámban önismereti foglalkozásokat is tartalmazott. Az egyik ilyen során „tolták” az arcomba, mennyire nem volt olyan ideális hatása az én családomnak a személyiségemre, mint ahogyan azt én gondoltam…
Hadd mondjam el, hogyan hatott rám ez az információ. Mint egy oroszlán, foggal-körömmel védtem volna a családom becsületét, ha nem éreztem volna valahol a szívem mélyén, hogy van abban valami, amit mondanak… Rettenetesen dühös voltam a „hírhozóra.”
Évekig emésztettem, és dolgoztam ezzel az aprócska infó morzsával. Mert persze nem hagyott nyugodni. Akartam tudni az igazságot. Az igazságot, amiről azóta tudom, hogy felszabadít.
Ennek a belső munkának voltak fázisai, napos és árnyékos oldalai, hullámhegyei- és völgyei. Csöppet sem élveztem. De tudtam, muszáj végig mennem rajta. Körülbelül négy évre az elhangzott kijelentés után éreztem azt, hogy most már tudom folytatni az életem, most már kezembe tudom venni a sorsom irányítását.
Eljutottam oda, hogy senkit nem hibáztattam, hiszen tényleg nem volt miért erre menni. A lényeg nem az, ki miért tett vagy nem tett valamit, hanem hogy én milyenné váltam azok hatására, és hogyan tudom most már szabadon forgatni az életem kerekét, anélkül, hogy láthatatlan szálak visszahúznának…
Légvárak helyett…
Miért mesélem el ezt neked?
És miért pont most teszem ezt, mikor egy nap múlva advent első vasárnapja lesz?
Mert hiszem, hogy boldogabb az életünk, ha arra építünk várat, ami valós, ahelyett, hogy instabil légvárakban kergetnénk magunkat és a vágyainkat. És mert ez a téi időszak kiváló a belső munkára. Tényleg az.
Egyébként pedig sorsfordító időket élünk, ahogyan a bevezetőben is említettem. Asztrológus ismerőseim többet tudnának mesélni erről, én csak a saját bőrömön érzem. Arra hív minden, legyünk éberek, és lássunk tisztán. Mindent annak, ami valójában.
Ezek sosem könnyű idők, általában nehéz helyzeteket hoznak. De nem azért, hogy azok legyűrjenek minket, hanem hogy lemerülve a mélybe felemelkedjünk. Bármi, amit teszünk kint a világban, az a belső MAGunkból induljon. Ehhez időről időre el kell veszíteni, akik előtte voltunk… engedni kell, hogy meghalljon bennünk.
Ezek kísérő tünetei: testi „nyavalyák”, kapcsolati nehézségek, vagy akár a tárgyink „megmakkanása”, amik mind csak energetikai jelek. Érdemes a helyükön kezelnünk őket.
Mi hát a lényeg?
Bárhol vagy, bármiben vagy… tedd fel magadnak a kérdést, van-e örömed benne? Ez pontosan az-e, amire vágysz, ha valóban a legteljesebb valódat élnéd…?
Ha a válasz nem, legjobb, ha további kérdéseket teszel fel magadnak. No, nem olyanokat, hogy lehettél olyan balfák, stb. Szó sincs róla. Sokkal inkább előrevivő kérdéseket. Nem is olyan egyszerű a megfelelőket megtalálni.
Ha a válasz igen, akkor sem mondanám, dőlj hátra nyugodtan. Ez az időszak ugyanis óhatatlanul elénk hozza azt, ami idejét múlta, aminél elkél a mélységes mély őszinteségünk magunkkal. Aki járja az önismeret útját, és akar jobb életet, az érzi.
De miért is nem elegendő csak úgy ellenni, anélkül, hogy újra és újra foglalkoznánk magunkkal?
Végül is elegendő, és lehetséges út az is. Egy felszínes élethez, amiben sok a megfelelés, alkalmazkodás. Amíg ezek aránya magas, addig mások életét éljük. Mi ennek a jele? Hullámzó kedélyállapot, hullámzó sikerek, bizonyos életterületek elbillenése.
Mit tegyél, ha szeretnél egyre mélyülő őszinteségbe kerülni önmagaddal?
Az első tippem, hogy keresd a jó kérdéseket! A jó kérdések jó helyekre visznek!
A második és harmadik tippem, hogy kérj segítséget! Nem az a kérdés, van-e őszintébb kapcsolat magaddal, hanem, hogy mikor mélyíted…
Figyeld továbbra is a leveleimet, mert 2025-ben szeretnék egy újfajta módon is rendelkezésedre állni, ha érdekel az önazonosabb és boldogabb élet.
Amíg ez a lehetőség megérkezik, szívből ajánlom a régi, jól bevált egyéni mentorálást, mert az az a mód, ahogyan a legközvetlenebbül tudok rád figyelni, és segíteni a szintlépésedben. Amennyiben idén elköteleződsz önmagad fejlődése mellett, még az idei díjon tudunk együtt dolgozni. Írj egy válasz email-t, ha aktuális ez számodra.
NAGYOBB ŐSZINTESÉG egyenlő MINŐSÉGIBB, ELÉGEDETTEBB ÉS BOLDOGABB ÉLET!
Szeretettel,
Marianna
