Hallottál már Grandma Moses-ról?
78 éves korában kezdett festeni, és ma a képei a világ neves múzeumaiban is megtalálhatók. Hogyan jutott el ide, és hogyan indult el Moses nagyi életútja?
Grandma Moses azaz Moses Nagyi – mindenki így hívta festőként – Anna Mary Robertson néven született az Egyesült Államokban 1861-ben egy viszonylag szerény körülményekkel megáldott családba, ahol 9 testvérével együtt nevelték a szülei. 12 évesen hagyta el a szülői házat, hogy a következő másfél évtizedben cselédként dolgozzon gazdag családoknál.
Akkor még elképzelése sem volt arról, hogy egyszer valaha ő is gazdag lesz. Ráadásul valami olyan dolog által, amit nagyon szeret csinálni.
A fiatal Anna Mary 27 évesen ment férjhez Thomas Moses-hez, akitől 10 gyermeke született – közülük azonban csak 5 élte túl a kisgyermekkort. A család egy farmon élt több évtizeden keresztül, ahol kemény munkával mezőgazdaságból tartották el, és nevelték fel a gyerekeket.
Anna Mary 67 éves volt, amikor a férje szívinfarktusban meghalt, ezt követően a legnagyobb fia vette át a gazdaság irányítását, ő pedig visszavonult, és az egyik lányához költözött. Moses Nagyi, ahogy a családja és ismerősei hívták, ekkor kezdett hímezni, ám 78 évesen ízületi gyulladás miatt ezzel fel kell hagynia. Az egyik testvére javaslatára kezdett festéssel foglalkozni, amiben különösen tehetségesnek bizonyult.
Elsősorban tájképeket festett – ha éppen fájt a keze, akkor bal kézzel – amiket kezdetben pár dollárért árult. Aztán ahogy egyre ismertebb festő lett, egy-egy képéért már 8-10 ezer dollárt is adtak a gyűjtők. A képeit még életében kiállították a New York-i Modern Művészetek Múzeumában, sőt, 1949-ben még Harry Truman elnöktől is kitüntetést kapott.
Anna Mary Robertson Moses végül 101 évesen halt meg, a temetésén John F. Kennedy elnök is beszédet mondott, aki mind festőként, mind kivételes emberi értékei miatt méltatta a festő nagyit. A művei pedig ma már Amerika és a világ legjelentősebb múzeumaiban is megtalálhatók.
Mindezt úgy érte el, hogy gyerekkorában csak néhány évet járt iskolába, hogy nem tanult festeni, hogy felnevelt 5 gyereket, és gyakorlatilag 70 éves koráig egy farmon dolgozott.
Hálás vagyok Baráth Andrásnak, akin keresztül megismerhettem ezt az életutat. Igen lelkesítő számomra. Benne van minden, amiben hiszek.
Ez az élettörténet is mutatja, és bizonyítja, hogy milyen sok mindent lehet elérni egy emberöltő alatt. Még akkor is, ha valakit nehezebb sorssal áldott meg az élet.
Mit jelent ez a te életed szempontjából?
Ha egészen más munkát végzel, mint amit szeretsz, életed közepére nagyon könnyen eljuthatsz egy fásult, kiégett állapotba. Amikor utálsz felkelni és bemenni dolgozni, ha szerencsés vagy, akkor legalább a munkatársaid jó fejek, ha már a főnököd nem az.
Vajon te olyan munkát végzel, amiben igazán jó vagy? Amit másik is értékelnek? Olyat, amiben a tehetséged, kreativitásod megélheted?
Vagy beletörődsz a sorsodba, és évekig vagy évtizedekig benne ragadsz olyan állásokban, amit nem szeretsz, de legalább jön a fizetésed.
És attól, hogy valaki nyugdíjba megy, még nem lehetetlen bármi újat kezdenie. Moses nagyin kívül számos példa van arra, mennyi alkotó, teremtő év következik még valaki életében, aki szeret és akar élni. Az én Apukám idő előtt ment nyugdíjba, kb. azóta nem is találja a helyét a világban. Az ő generációjában még nem volt divat az önmegvalósítás, nem is nézik jó szemmel, akinek fontos a saját sorsa is, a társadalom és a család elvárásainak megfelelés helyett. Egészen más időket élünk, mint azok, akik háborús időkben töltötték gyerekkorukat. Akkor a túlélés épp elég cél volt. Ma már nem az.
Nézd csak meg a mai 18-25 éveseket. Sokkal többet szeretnének az életüktől. Egy hihetetlenül őszinte videót közzé is adtam egy írásom (Mi kell neked a boldogsághoz) végén, egy tini fiú beszél arról, hogyan képzeli az életét. Nagyon tanulságos, ha érdekel, merre tart a világ.
Te hány éves vagy most?
És mit szeretnél kihozni az életedből?
Meríts erőt azokból, akiket tisztelsz azért, mert valami izgalmasat, valami jót, valami örömtelit csinálnak hivatásként.
Sosem késő megkeresni a saját utadat, és minden követ megmozgatni azért, hogy jól érezd magad a bőrödben. Nem késő egy olyan munkát keresni, amiben azzal foglalkozol, amivel szeretsz, és amit ezáltal jó kedvvel és odaadással tudsz csinálni.
Moses nagyi történetéből láthatod, hogy az életkor (78 évesen kezdte a festést), az élethelyzet (özvegy volt akkor) és az iskolai végzettség (nem volt semmilyen diplomája, festőnek sem tanult sosem) nem jelenthet akadályt. Ahogyan bármi ás sem. ha igazán akarod, lesz megoldás. Könnyebb annak, akinek a szülei jó példával jártak elől, de mindenki számára nyitva áll a lehetőség, ettől függetlenül.
Én magam is alkalmazott voltam hosszú évekig. Családunkban nem volt példa vállalkozó szellemiségre, nem volt egyetlen vállalkozó sem. Igazából szüleimtől azt láttam, hogy rosszallóan és talán irigyen néznek rájuk, hiszen biztosan ügyeskedve, lopva, csalva szerezték meg a vagyonukat. Az nyilvánvalóan nem volt számukra látható, mekkora bátorság, milyen felelősségvállalás, és kitartás kellett az átlagostól eltérő teljesítményekhez.
Gyerekként én is végig jártam az iskolákat, anyai mintára választottam hivatást, így lett meg az első diplomám. Szerencsére nem volt akkora mellényúlás, de nem találtam meg benne magam, és a fejlődés lehetőségét. Második végzettségemet már önállóan találtam ki, ezt a diplomámat már értékeltem is, ahogy minden mást is, amit ezután tanultam. Kíváncsi, felfedező alkat vagyok, és mindig is érdekelt mi van még bennem.
A megszerezett végzettségeimmel akartam aztán beleférni ilyen-olyan munkahelyekre, és csöppet sem meglepő módon ez csak ideig-óráig működött. Egy ideig remekül meg tudtam magyarázni, miért vagyok ott, ahol, ám igazán őszintén egyetlen oka volt: „mert valamiből meg kell élni”. Ismerős ez a mondat?
No, én elég korán kilógtam a sorból, éreztem, egész másként gondolkodom, mint sokan mások. Sem az életkorom, sem más státusz nem jelentett nekem akadályt, hogy közvetlenül és vidáman legyek valahol. Ez aztán volt, ahol tetszett, volt, ahol nem, attól függően, hogy a másik fél menyire volt régi gondolkodásúak.
Aztán eljött egy pont, amikor azt éreztem, ennél sokkal több van bennem, és a tudásom és készségeim arra valók, hogy megnyirbálás nélkül adjam tovább másoknak.
Bátortalanul, de már eljátszottam a gondolattal, hogy vállalkozó leszek. Egyre többet gondoltam rá, és egyre több ötletem támadt ezzel kapcsolatban. Aztán beléptem egy önismereti csoportba, ahol sikerült azt erősítenem magamban, ami igazán én vagyok, és elengedni egy sor megfelelési kényszert. Egészen más vagyok már gondolkodásban, és az érzelmeim kezelésében. Ez az intenzív munka kellett nekem ahhoz, hogy vállaljam magam a világ előtt.
Ma úgy kelek fel, hogy a vágyaimat valósítom meg. Csodálatos, felemelő érzés. Keresem a hozzám hasonlóan lelkes, és tenni akarók társaságát. Rengeteg új dolgot tanulok, amelyek egy része nehéz, mégis csinálom, mert szükséges ahhoz, amit szeretnék elérni, másik részét meg imádom.
Ezen az úton járva nagyon szépen kirajzolódik, ki a barát, és ki nem az. Csak ami épít, azt engedem be az életembe.
Te is meg tudod csinálni, ha igazán akarod.
Nagyon drukkolok, hogy megtaláld, ami igazán a te hivatásod.
Szeretettel,
Marianna
