Blog

Kövess itt is

Blog

A vágyaid azért vannak, hogy megvalósítsd őket

Ez így nagyon kézenfekvő, ugye? Mondhatnánk, hogy magától értetődő. Miért nem valósul meg mégis mindegyik vágyad? Ez egy izgalmas kérdés. Ebben az írásban végig vesszük a lehetséges okokat.

Blog

Tavaszi napéjegyenlőség – az új kezdet

A térben a Kelet pontja, vagyis ahol felkel a nap. Ez a napfelkelte képe, a születés, az új dolgok elkezdésének időminősége az év körén. Pont, ahogyan egy nap elkezdődik. Ez az évszakok között a Tavasz, amikor kirügyeznek a fák, elindul újra a természetben az élet, a növekedés a fény hatására. A március 20-június 21-ig tartó időszakban tehát képesek lehetünk mi is elindítani, megnöveszteni valamit, ami a nap-tudatunk szerint kívánatos. Ezt támogatja az idő nap-minősége.

Blog

Jelen-lét

Vannak különleges pillanatok az életünkben. Amik sokáig nyomot hagynak, és amik megérdemlik, hogy vigyázzunk rájuk. Ilyen különleges alkalom volt a tegnapi is. Egy csoportos program utolsó páros gyakorlatában megéltem a valódi JELENLÉT csodáját. Én mégis majdnem megöltem ezt a varázslatot. Nem magában a jelenlétben, hanem azzal, amit utána tettem vele. Tíz perc sem telt el, és miközben minden sejtem emlékezett, éreztem, hogy valamit elveszítettem. Jobbnak láttam megörökíteni, hogy mindig emlékezzek rá, és ha később hasonló csodát élek meg, másképp cselekedjek.

Blog

Könyvajánló – Örömnapló

Mondják, a boldogság azokban az apró örömökben rejlik, amiket időről időre megélünk a napjainkban. Lehet ebben valami, nem gondolod? Különleges szokás a hétköznapok során az elvégzendő teendők, regiment kötelesség mellett időt és figyelmet szentelni a felszabadult pillanatoknak. Tudatosan odafigyelni arra, hogy most remekül vagyok. Például mert épp megláttam egy szép madarat, mert kisütött a nap, mert rám köszönt egy kedves ismerős, mert… csak úgy. Örülök. Annak, hogy élek, hogy dolgom van, hogy kapcsolódom másokkal, hogy sikereim vannak, hogy jó napom

Blog

Könyvajánló – Mindennapi számmisztika

Mindenki jó valamiben. Bármennyire ez ellen hat az oktatási rendszer, és/vagy a családi háttér, ez olyan erővel él tebenned is, ahogyan a természet erői vannak jelen a világunkban. Életed egyik legizgalmasabb kalandja felfedezni azt, amiben TE vagy jó, ami a TE erősséged. Ha eddig még nem is gondolkodtál el ezeken, amikor az önismeret egy bizonyos szintjére érsz, óhatatlanul felmerülnek benned a következő kérdések: Mi végre születtem a Földre? Mi a dolgom? Milyen jó tulajdonságaimat tudom kamatoztatni? Ezek az alapjaidat érintő,

Blog

Könyvajánló – Varázslatos kristálymandalák

Olyan ezt a könyvet kézbe venni, mint bepillantást nyerni valami titkos tanításba. Valódi ősi tudás elevenedik meg a lapokon, új köntösbe csomagolva. Legtöbbször könyvet a tartalma miatt veszünk meg, és akkor elég, ha a borítója csábító. Ám van néhány, amiről messziről látszik, hogy különleges gondossággal készült, mind külalakban, mind belső tartalomban. A Varázslatos kristálymandalák épp ilyen remekmű. Felemelő érzés kézbe venni, belelapozni, megcsodálni a gyönyörű ábrákat, fotókat. A szöveg igényes, tapasztalati tudáson alapuló, mégis közérthető nyelven íródott. Ha soha nem

Blog

Erőidők

A napfordulókat és napéjegyenlőségeket a buddhizmus erőidőknek nevezi. Ezekben az időkben a bolygók energiája felerősödik, rezgésük frekvenciája megnő. Az átmenet, egyik évszak átfordulása a másikba új lehetőséget nyit a belső rendrakásra. Kövesd ezeket a kapunyílásokat, és használd fel életed boldogabbá tételéhez.

Blog

Elég jó vagy

Érezted már valaha, hogy nem vagy elég jó? Nem csak úgy általában, hanem egy-egy konkrét dologban. Fel tudod idézni, milyen érzés? Biztos vagyok benne. Ez olyasmi, amit az ember nem felejt el. Saját emlékeimet felidézve állítom, kevés vacakabb dolog van annál, mint amikor szembesülök a ténnyel, hogy alul maradtam valamiben másokhoz képest. Széles skálán tudok érezni ilyen helyzetben. A nem érint meg-től a megsemmisülésig sok-sok érzést hív elő bennem, szituációtól függően. Miért érdemes ezzel foglalkozni?

Blog

Könyvajánló – A májtisztítás kézikönyve

Ha azt mondom neked, hogy ez az egyik legjobb könyv, amit májtisztításról olvastam, az téged nem fog lázba hozni. Ha azt mondom, hogy energikus és fiatalos leszel (maradsz), sokáig élsz egészségesen, szép lesz a hajad és a bőröd, ha a könyv útmutatásait követed, akkor bízom benne, hogy máris kíváncsian veszed a kezedbe. Az időzítés is testhezálló, hiszen a tavasz már hamarosan itt kopogtat az ajtónkon, friss színeket, illatokat, a megújulás lehetőségét hozva. Ez az időszak kiváló alkalom arra, hogy friss

Blog

Blog Kövess itt is asszertivkommunikacio sajatutadon sajatutadon marianna-varga Iratkozz fel hírlevelemre!

Tovább olvasom »

Iratkozz fel hírlevelemre!