Kevés annyira nagy jelentőséggel bíró területe van az életünknek, mint a munka/hivatás. A legtöbb időt töltjük vele, többet, mint a párunkkal, családunkkal. Naná, hogy fontos a minősége!kahovka-service
Minden apróság számít, ami eszedbe jut.
Ha imádod a munkádat, a napjaid megelégedéssel töltenek el. Ha viszont nem szereted, olyan hatalmas energiákat rabol el tőled, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Illetve te lehet, hogy próbálod, de számtalan apró és kevésbé apró „körülmény” jelzi számodra, hogy nem vagy a helyeden.
Munkatársak, akik épp nem túl segítőkészek. Főnök, aki alig lát téged, vagy épp sokkal többet bíz rád, mint a többiekre, emiatt túlórázol – és még ha adj isten’, ki is fizeti, akkor is a magánéleted rovására megy a rengeteg munkával töltött idő. Vagy ha elég hosszan magad ellen mész, és olyan munkát végzel, amivel sem te nem épülsz, sem a környezeted, akkor elkezdik felütni a fejüket különféle testi tünetek. Először csak fáj a fejed, vagy gyakran leszel náthás. Később komolyabb jelzések is jöhetnek. Persze megteheted, hogy másra fogod, nem tulajdonítasz neki jelentőséget. Vitaminokat is szedhetsz. Jobban is lehetsz, attól a kiváltó ok nem tűnik el.
Lelki vonatkozása a nem megfelelő munkának az ingerlékenység, illetve a közömbösség. Ezek túlélési reakciók. Vehemensebb formában a környezeted, a családod kapja meg hazaérésed után a napod frusztráltságát. Másik formában, az elfojtásra hajlamosak látszólag békések, és még teljesítenek is. Belül azonban csak egy nagy üresség van bennük, szenvedélynek nyoma sincs. Átmenet az, amikor valaki alig várja, hogy leteljen a munkaideje, és délután, hétvégén éli ki a kedvteléseit.
Játssz el egy kicsit ezzel a gondolattal. Minden nap azzal kelsz fel, hogy azt a játékot játszhatod, amit igazán szeretsz játszani, és azokkal, akiket nagyra becsülsz, és ők is nagyra becsülnek téged. És ezért a „játékért” mások pénzt adnak neked! Miért? Mert jó vagy abban, amit csinálsz! És ők szívesen töltenek el időt jó szakemberrel, aki imádja a foglalkozását!
Micsoda világ lenne, képzeld csak el! Mindenki a neki legmegfelelőbb munkát végezné! Csupa boldog ember.
Vannak bátrak, akik így élnek. Miért bátrak? Mert hallgatnak a belső hangjukra, és kitartanak a vágyaik mellett. Vajon könnyű dolguk van? Naná, hogy nem. Leginkább azért, mert sok fejben még erősen él az, hogy a munka egy szükséges rossz, hogy ha egy gyereket, családot kell eltartani, akkor az ember nem ugrálhat, és hogy örülj a mai világban, ha van munkahelyed. Rémes, nem is folytatom.
Akkor miért van az, hogy új helyek nyílnak? Teázók, jóga központok, kovácsműhelyek, fodrászatok, stb.? A huszonsokadik a városban, és mégis hozzá kezdnek el járni az emberek. Mit tudnak, amit az elődeik nem?
Szeretik, amit csinálnak. Haladnak a korral, az igényekre figyelve üzemelnek. Jó a hangulat, a kiszolgálás, a minőség. Megmarad egy érzés, amikor eljössz onnan. És tudod, hogy oda még vissza fogsz menni, sőt, ajánlani fogod másoknak is.
Ha körbenézel ismerősi körben, hány olyan emberről tudsz, aki szenvedélyesen szereti a munkáját? Nem megfelelésből, és nem azért, mert sokat fizetnek érte, nem az egóját duzzasztja nagyra vele. Hanem belső tenni akarásból dolgozik, hogy az ő egyedi, megismételhetetlen lénye által szebb legyen a világ.
Mindegy, hogy takarítóról vagy igazgatóról van szó. Hiszen milyen rendkívül jó érzés egy tiszta mosdóba bemenni egy kultúrházban! Az nem az igazgatótól lett tiszta. Ahogy a programok pedig nem a takarító által kerülnek a termekbe. Ha viszont bármelyikük kedvetlenül végzi a munkáját, mert szíve szerint mást csinálna, azt a közönség érezni fogja.
Mi akartál lenni kiskorodban? Mi az, amit legjobban szeretsz csinálni? Miben vagy jó? És most ezt csinálod, ez a munkád, ezzel keresel pénzt, ezzel teremtesz, alkotsz?
Bármi is a válaszod, mindig van választásod! Ez a jelmondatom, más blog bejegyzésemben is olvashattad.
Te döntesz. Maradsz minden úgy, mint most, vagy megnézed, mi van még, ami még inkább te vagy?
A választás és a felelősség is a tiéd. Mert bárhogy is fáj, sem a főnököd, sem a munkatársaid, sem semmi más körülmény nem hibás azért, ahogy most vagy. Nálad a kormány, a te hajódat te irányítod. Irányítsd az örömteli hivatás felé!
Egy intenzív nap azért, hogy megtaláld a hivatásod! Amiben jól érzed magad, kiteljesedhetsz, amiben igazán jó vagy, és amiért lelkesen és tettre készen pattansz ki az ágyból – Hurrá, egy újabb nap, hogy azt tehessem, amit igazán szeretek!
Jelentkezés, bővebb információ: marianna@sajatutadon.hu
Olvass bele azokba a gondolatokba, amit mások gondolnak a munka/hivatás jelentőségéről. Egyik-másik név ismerős lehet számodra. Igazából mindegy is. Ami fontos, hogy melyik ér el hozzád.
Melyik érint meg?
„Az emberek többsége nem elégedett a munkájával, holott az tölti ki ideje legnagyobb részét. Ráadásul a munkahelyükön kívül is sokszor a munkájukról elmélkednek és beszélnek, illetve az ottani érzések kísérik el őket.” Jerry és Esther Hicks
„A biztos receptje annak, hogy kiégj, ha nem ismered magad, és olyasmivel töltöd az idődet, amiben nem te vagy a legjobb, ha olyasmire pazarolod el az energiáidat, amiben nem te vagy a legerősebb. Ezzel szemben a siker receptje, hogy mindenben azzal foglalkozz, amivel neked a legjobban megy, amit a legszívesebben csinálsz, ami a legjobban motivál, amiben a legnagyobb sikereid vannak.” Wolf Gábor
“Szerencsétlen, aki nem mer kockáztatni. Lehet, hogy soha nem csalódik, és nem is szenved úgy, mint azok, akik egész életükben egyetlen álmot követnek. De amikor visszatekint – hiszen mindannyian visszatekintünk – meghallja, amit a szíve súg: „Mit csináltál azzal a rengeteg csodával, amit Isten elhintett a hétköznapjaidban? Mit csináltál azokkal a talentumokkal, amiket rád bízott a mestered? Elástad mindig egy mély gödörbe, mert féltél, hogy elveszíted őket? Íme hát az örökséged: a bizonyosság, hogy eltékozoltad az életed.” Paulo Coelho
„Az embernek úgy tűnik, mintha szégyellnének valami önmaguknál nagyobbat elképzelni. Gondolom, gyerekkorukban volt néhány kellemetlen tapasztalatuk. Például egy csodálatos ötlettel álltak elő szüleiknél vagy tanáraiknál, akik azzal hűtötték le őket, hogy ne legyenek ennyire irreálisak és ne álmodozzanak ennyit. “Úgysem tudod megcsinálni!” Akkor egyedül maradtak az álmaikkal, amikről attól kezdve senkinek nem mertek beszélni. Micsoda magányos és szégyenletes érzés! És senki sem vette észre, hogy a gyerek lelkébe tapos. Sem a szülő, sem a tanár.” Michael E. Gerber
A múlt elmúlt. Kapcsolódj újra azzal a gyerekkel, akinek most is számtalan ötlete van számodra, és a világ számára! És figyeld, kivel osztod meg, amíg még kicsi. Keress olyat, aki feltétel nélkül bízik benned, és támogat az elképzeléseid megvalósításában. Növeszd nagyra az ötletedet!
„Mihelyt az ember választ, Isten segít, hogy azt az utat járjad, de az embernek ezt akarnia kell, és akkor odavonzza az isteni erőt. Ellenben kételkedésnek nincsen hely, mert akkor vége” – állítja a művész. Az embereknek a kívánságaik szerint kell cselekedniük, mint amikor megkérdezünk egy kisfiút spontán, hogy mi leszel, ha nagy leszel. Ebben rejlik az embernek az őszinte válasza, és nem abban, amit a társadalom ránk erőszakol.”
„Az élet két legfontosabb napja, amikor megszületünk, és amikor rájövünk, miért születtünk.” Mark Twain
„A hitelesség azt jelenti, hogy őszinte maradsz benső önmagadhoz. Hogyan maradhatsz őszinte? Három dolgot kell megjegyezned. Egy: ne hallgass arra, hogy mások szerint milyennek kellene lenned. Mindig a belső hangra figyelj, arra, hogy te milyen szeretnél lenni, máskülönben az egész életedet elvesztegeted. Édesanyád azt szeretné, hogy mérnöknek tanulj, édesapád doktort szeretne faragni belőled, te pedig költő akarsz lenni. Mi a teendő? Az anyának természetesen igaza van, mert a mérnöki szakma jövedelmezőbb, anyagilag nagyobb biztonságot jelent. az apának is igaza van: orvosokra mindig szükség van, ráadásul magas piaci értékkel bíró foglalkozás. De egy költő? Elment az eszed? Normális vagy? A költők elátkozott emberek. Senkinek sem hiányoznak. Nincs szükség rájuk, a világ halad tovább költészet nélkül is – abból nem származik fennakadás, ha nincsen költészet. De a világ nem haladna tovább mérnökök nélkül, mérnökökre szükség van. Ha szükség van rád, akkor értékes vagy. Ha nincs rád szükség, nem hordozol semmiféle értéket. De ha költő akarsz lenni,légy költő. Lehet, hogy koldusbotra jutsz – legyen. Nem fogsz meggazdagodni belőle, de nem ez a lényeg. Mert máskülönben nagy mérnök lesz belőled. Sok pénzt keresel, de sohasem találsz rá a boldogságra. Mindig hiányozni fog valami, belső lényed a költészet után sóvárog majd.” Osho
Elgondolkodtam ezen. Az elejével teljesen egyet értek. a koldusbotra jutásról más a véleményem. Ma már abban hiszek, hogy ha igazán az én utamat járom, akkor előbb-utóbb az anyagi minőség is megérkezik hozzá.
“A ti időtök is véges, szóval ne vesztegessétek arra, hogy valaki másnak az életét élitek. Ne essetek a dogmák csapdájába, ne hagyjátok, hogy mások gondolkodásmódja irányítsa az életeteket. Ne hagyjátok, hogy mások véleményének zaja elnyomja a saját belső hangotokat. És a legfontosabb: legyen meg a bátorságotok a szívetekre hallgatni és a megérzéseiteket követni. Ezek már tudják, mi akarsz lenni valójában. Minden egyéb másodlagos. Maradj éhes, maradj bolond!” Részlet Steve Jobs, a kaliforniai Stanford Egyetem végzősei előtt mondott beszédéből.
„A hivatás az, ahol a szenvedélyeink találkoznak a világ szükségleteivel.” Steve Biddulph
„Ha a munkánk vagy a karrierünk nem felel meg számunkra, akkor másvalamibe kezdünk. A hivatását azonban nem választja az ember. A szóban is benne van, hogy minket hívnak. Akinek hivatása van, úgy érzi, nincs választása, engedelmeskednie kell a hívásnak, különben nem talál rá a saját életfeladatára, küldetésére.” David Brooks
„A hivatás az élet hátgerince.” Friedrich Nitzsche
„- Próbálom eldönteni, mi leszek, ha nagy leszek. Ami nem kellemes harmincévesen.
– Nem számít, hány éves vagy, amikor rájössz. Az a fontos, hogy előbb gyere rá, mint hogy valaki megmondja, mi legyél, és aztán tévedjen.” John Scalzi
„Figyeld meg, az emberek többsége ugyanaz után a szekér után fut. Azt mutatták neki a tévében, azt sulykolják nap nap után, ő meg lohol, hogy utolérje, pedig az a szekér nem is az övé.” Száraz Miklós György
„A nagy hivatások mindig kicsapnak a munkahely medréből.” Albert Camus
„Jó élet nem lehetséges anélkül, hogy valamilyen elhivatottság, hivatás köré ne rendeznénk. Ha a munkát arra igyekszünk használni, hogy önmagunkat szolgáljuk vele, egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy az ambícióink és az elvárásaink fényévekkel megelőztek minket, soha utol nem érhetjük őket, soha elégedettek nem lehetünk.” David Brooks
„Mikor találsz valamit, ami annyira leköt, hogy nap mint nap akár ingyen is csinálnád, akkor célegyenesben vagy. Ha találsz valakit, aki hajlandó érte megfizetni is, akkor megvan a hivatásod.” Nick Vujicic
„Egy hivatás annyi, amilyen lelkesedéssel csinálod.” Susan Elizaveth Philpips
„Azt hiszem, minden hivatalviselt emberen megfigyelhető, hogy ha túlságosan sokáig támaszkodott a Köztársaság hatalmas karjára, a maga lábán nemigen tud már megállni. Saját ereje fokról fokra elhagyja, kisebb vagy nagyobb mértékben, aszerint, hogy milyen erős volt eredetileg.” Nathaniel Hawthorne
„Mindenkinek van legalább egy olyan dolog, amit ha csak egy kicsit is, de szeret csinálni. Szerintem ebből kell kiindulni. (…) Azt gondolom, hogy az a legjobb, ha az ember azt csinálja egy életen keresztül, amit szeret. Bármiből meg lehet élni, ha az illető profin csinálja, csak akarni kell.” Kováts Vera
„Nem akarok fájdalmat okozni neked, de valld be, hogy a diplomáid nem elégítették ki egyetlen vágyadat sem… (…) Igaz, pénzt keresni még nem minden. De ha választanom kell a szabad pályákat elözönlő, tudománykodó szegény ördögök között, akik csak nyelik az éhkoppot, vagy a gyakorlati szellemű fiúk között, akik fölvértezve vágnak neki az életnek, és alaposan ismerik a mesterségüket, szavamra, én habozás nélkül ezeknek a pártjára állok amazokkal szemben, és úgy találom, hogy ezek a fickók jól megértették a kor szavát.” Emile Zola
„Gondolkodni kezdtem azon, mi is az, ami a pályaválasztásnál számít, és rájöttem: pontos elképzelés arról, milyen feladatot szánsz magadnak a társadalomban (…) Valószínűleg nem ragaszkodsz valamihez, ha nem vonz elég erősen, s valószínűleg nem leszel büszke a foglakozásodra, hacsak nem adsz bele apait-anyait. Lehet a világ kíméletlenebb, mint én hiszem, de nem végezhetek jó munkát, ha nincs benne a szívem.” Hirotada Ototake
„A szüleim barátainak és az ő gyerekeiknek is a nagy része diplomás. De ez nem jelenti azt, hogy sikerült olyan munkát találniuk, amilyet szerettek volna. Éppen ellenkezőleg: elvégeztek egy egyetemet csak azért, mert valaki egyszer, amikor az egyetemek fontosnak tűntek, azt mondta, hogy az érvényesülhet az életben, akinek van diplomája. És sorra tűnnek el a kiváló kertészek, pékek, antikváriusok, kőművesek és írók.” Paulo Coelho
„Ha egy embernek utcaseprő a munkája, akkor úgy seperjen utakat, ahogy Michelangelo festett, ahogy Beethoven komponált, vagy ahogy Shakespeare írt verseket. Olyan jól seperje az utakat, hogy a mennynek és a földnek minden lakója megálljon egy percre, s azt mondja, ím, itt élt egy nagyszerű utcaseprő, aki jól végezte a munkáját.” Martin Luther King
„Ha a munka élvezet, akkor az élet gyönyörű. Ha a munka kötelesség, akkor az élet rabság.” Maxim Gorkij
„A sikeres ember az, aki reggel felkel, este lefekszik, és közben azt csinálja, amihez kedve van.” Bob Dylan
Jelentkezés, bővebb információ: marianna@sajatutadon.hu
Szeretettel:
Marianna
Maradjunk kapcsolatban! Az aktualitásokért iratkozz fel a hírlevélre!